HTML

mindenmash

Szellemi felhőbodrok a valóság és fikció határmezsgyéjéről. Meg minden más.

Friss topikok

  • lucaorsolya: lehet hogy visszajön karácsonyra az ereje? jó lenne ha esne egy kis hóhóhalihó:) (2011.12.20. 14:12) December
  • mindenmash: @lucaorsolya: Hmmm... nem biztos, hogy az ilyen típusú inspirációt meg ihletet gyakran kívánom mag... (2011.11.27. 22:43) [A magány]
  • lucaorsolya: tagadhatatlanul imádlak (olvasni is) (2011.08.10. 15:05) A mai legjobb
  • mindenmash: @lucaorsolya: Köszi:D A rímek egyébként nem tervezettek voltak, csak így alakult, meglátjuk, hogy ... (2011.06.21. 12:10) Töredékek
  • Dhor: Én a szöcskéket is szeretem. De ami lényegesebb, téged még szöcskeként is szeretünk. (2011.06.15. 17:17) A tündérboltban

Linkblog

Az ember azt hinné...

2010.06.24. 23:51 mindenmash

...De mindig kiderül, hogy bizony nem.

Az ember azt hinné, hogy ha szakkoliba felvételizik, akkor csak el kell szánnia magát és majd lesz valahogy.

Az ember azt hinné, hogy elkezd készülni egy dolgozat megírásához, a megadott információk alapján.

Az ember olvas, jegyzetel, keresgél, mondhatni kutat, még olvas egy kicsit, sokat, tervezget.

Végül összeszedi a kódorgó erejét és leül, hogy megírja a vázlatát. Meg is írja. Későn végez, de határozottan elégedett magával.

Mivel közeleg a leadási határidő, azért megnézi, hogy minden úgy van-e, ahogy emlékszik, pontosan azt csinálja-e, amit kell.

És NEM!

De nem ám. Mert valaki az elmúlt pár napban feltöltött a honlapra három ajánlott szakirodalmat. Melyek szép hosszúak, mindenféle komoly intézetek adtál ki őket, amelyekről emberünk még nem igazán hallott, teljesen mást csinálnak, mint ami emberünk vázlatában áll, aki csütörtök éjfél felé már csak egy fáradt dühbe forduló kitöréssel elmenti a dokumentumokat a gépére, mert egyszerűen csak folynak a betűk a szeme előtt és esélytelen, hogy ezeket ma mér átnézze...

Miért van az, hogy ilyenkor jut ez eszükbe? Miért? Ez annyira nem szép meg nem helyes dolog. Jaj. Jaj! JAJ!

Nem bírom átírni a vázlatom... Nem bírom elolvasni ezeket.

Élni szeretnék...

2 komment

Egy Hard Day's nem olyan Hard Night...

2010.06.23. 23:46 mindenmash

Ma folytatódtak a vontatott, hosszadalmas prezentációk a reneszánsz mesterművekről, valamint sor került az utolsó, kínnal teli poetry and philosophy órára. Még vendégünk is volt Dániából.

Ötre megfelelően elcsigázódtam, épp csak kivonszoltam magam Tracy irodájából. Hazajöttem, és figyelembe véve, hogy a mai napon lezártam az összes ECLA-esszém, gondoltam, átmenetileg szabadságolom magam. Így hát befeküdtem az ágyba és megnéztem a Buddy című filmet. Ami egy igen kedves film, minden jó ha a vége jó, de valahogy mégis kibillentett a lelki békémből. Talán épp a minden jó miatt. Mindenesetre úgy éreztem, nem bírok a szobában maradni és elmélkedni azon, hogy mennyire tud az ember nyomorék lenni. Szóval inkább cipőt vettem és odakint próbáltam szerencsét.

Ja, még a film közepén Cristinát felöltöztettük német babának. Sárga pólóm és piros kendőm, valamint az ő fekete nadrágja segítségével igazi álpatriótát kreáltunk belőle. Ha nem lenne kicsit kreolos bőre és nagy, fekete szeme meg göndör haja, biztos focilázban égő szőke németnek nézem. Majdnem sikerült átvernie. Szóval az egyik barátnőjéhez ment meccset nézni. Ezért is maradtam én egyedül a szobában és ezért is dőlt rám a magány. Az utóbbi napokban úgyis túl sok időt töltöttem kettesben a gépemmel és préseltem ki magamból az oldalakat. Sok volt már. És kellene az erő az utolsó nekirugaszkodáshoz.

Szóval ott tartottam, hogy elindultam. Volt egy halvány ötletem, hogy elmegyek a Bürgerparkba. Az oda-vissza egy olyan egy órás séta. Oda is  értem, de úgy éreztem, képtelen lennék visszafordulni és visszamenni ugyanazon az úton, ahonnan jöttem. Meg mit is csinálnék otthon. Kicsit olyan érzésem lett, mint amit Forest Gump érezhetett, mikor Jenny megajándékozta a pár cipővel és elhúzott. Nem tudtam megállni. Így hát kiválasztottam egy olyan irányt, amerre még sohasem jártam, a Bürgerpark mentén átmenő patak mentén, és elindultam.

A patak partján menésben az a jó, hogy az embernek nem kell gondolkodni minden egyes kereszteződésnél, hogy most hogyan s merre. És attól sem kell tartani, hogy eltévedsz és nem találsz haza. Szóval csak mentem és mentem. Aztán kiértem egyszer csak egy ismerős utcához. Onnantól a folyópart már eléggé kétes elemekkel volt tele, és a szürkületben már nem is volt eléggé kivilágítva, így az ismerősnek tűnő Osloer Strassén folytattam tovább az utam. Innentől már tudtam, hol vagyok - a Mauerpark felé igyekeztem.

Fura, nagyjából az volt az első élményem Berlinben, rögtön másnap, érkezés után. A Mauerpark mellett van egy stadion, annak az oldala meg egy nagyon magas kaptató, hosszú láncú hintákkal a tetején, s az egész a parkra néz. Már nagyon rég bele akartam ülni a hintába, és itt volt az alkalom. Narancssárgás ég, öt méter hosszú lánc, hatalmas lendület...

Miközben hintáztam, a hátam mögül megszólított egy fazon, aki láthatóan már egy ideje ott ült egy ismerősével és nagy lelkesedésel sörrel kínálgatta az arra járókat. Már kicsit nehezen forgott a nyelve. Mivel elfáradtam csöppet, hát odaültem melléjük egy időre és megtudtam, hogy ma szívott először, de nem hat ám sokáig, és tök szívás, és de tényleg nem hat, fogadjunk hogy az a csaj ott tizenöt éves, tökre bejön... Szórakoztató volt nagyon. De azért továbbmentem.

Ma volt egyébként a Németország-Ghána meccs. Ez azért vicces, mert minden házban azt nézik, és Cristinánál még sokkal lelkesebb népek furábbnál furább viseletben ücsörögnek kupacokban az utcán és nézik a meccset. De az ablakok mögül is lehet hallani, ha történik valami. Mentem az egyik utcán. Valószínűleg helyzet lehetett, mert az egyik ablaknál még a lélekzetek visszafogása és elfolytott szurkolás hallatszott, a következőnél nőtt a hangerő, s a harmadik mögül már a csalódott óóó-zás szűrődött ki. Ez olyan... jó volt.

Azért is jó meccs közben Prenzlauerbergben sétálni, mert mindenütt kávéhók vannak, és minden kávézóban plazmatévé. Vagyis mikor belőtték az első és egyetlen gólt, az egész környék felrivalgott, és elég volt tíz méter futni, hogy az ismétlést már én is lássam. Meg az örömteli arcokat és vállveregetéseket. Meg halljam a vuvuzelát. Meg a petárdát a távolban.

A gól után megkerestem a villamosmegállót - épp elég volt már a séta, két órája indultam. Németországban az elektromos kijelző információs sávjában az éppen futó meccs eredményét és a góllövők nevét közlik. Ami azért nem semmi.

Két átszállással végül haza is értem. A dorm felé sétálva összefutottam a tanári kar négy-öt tagjával, kicsit virágos kedvükben voltak, Bruno közölte, hogy a férfivécében nagyon bozakodóan az emberek az angol-német meccs kimenetelét illetően. De pár sör után ez nem is csoda.

És most itthon. Louis Armstrong szól. Befutott Cristina is. Pedig jó lett volna békében és sötétben elaludni. De hát ez van. Így is jó lesz.

És Kata ha ezt olvasod kérlek írj. Mert kíváncsi vagyok.

No jó éjszakát.

Szólj hozzá!

És még

2010.06.22. 22:05 mindenmash

És még hét napot töltök itt.

És még a zsiráfon kívül még egy esemény ma: elmentem a Dalí-múzeumba a Potsdamer Platzon. És azt kell hogy mondjam, hogy ennyi pénzért és az élményért talán el se mentem volna így utólag, de már olyan régen megígértem magamnak, hogy otthon vertem volna a fejemet a falba, ha kihagyom.

És az énekkar jövő keddi graduation ceremony-s utolsó fellépésére kell:

-fekete öltözék

-lila kiegészítő

-nem látszodhat a karod csupaszon

-és nem látszódhat a lábujjad.

Mert nem esztétikus. Hiába mondanám én, hogy jelen pillanatban a lábujjam a legvállalhatóbb testrészem. (Különösen a bal nagylábujjamat kedvelem. De igyekszem ezt titkolni a jobb előtt, nehogy féltékeny legyen. Nehogy már a lábujjaim járjanak úgy, mint a veszekedő cipőikrek.

https://www.youtube.com/watch?v=RfCkcEB6oeI&feature=related)

Igen. Khm. Hol is tartottam. Szóval megint ez az idegesítő pillangó versus valami pillangótlan konfliktus dúl bennem, amire jelen pillanatban abszolúte nincs szükségem. (Egy egészséges derékra, arra lenne szükségem.) Szürreális beszélgetésekkel terhes, de nem a honni éjszaka, és nem is bolyhos. Meg kell tudnom Yvonne, a kórusvezető nagymamájáról, hogy már felvette az esküvői ruháját és ott állt az oltárnál és a vőlegénye megszökött a nagymama nővérével. És meg kell tudnom azt is, hogy az egyik lány folyamatosan émelyeg az új fogamzásgátló tablettájától. És nem tudja, abbahagyja-e. Nem is vagyunk nagyon jóban... Nem tudom. Azt viszont tudom, hogy Elizabeth tavaly karácsonyra egy gusztustalan műanyag, rikító narancssárga táskát kapott ami később a kedvenc tárgyává vált. Azt is tudom, hogy sokan ma a híres belga képregényhőst, Tintint homoszexuálisnak tartják. Más most nem jut eszembe.

Mindez ma. És csak annyit tudok kérdezni, miért?

Szólj hozzá!

A zsiráf

2010.06.22. 18:54 mindenmash

Jelentem, a Potsdamer Platzon gyakran látott óriás legó-zsiráf a jelek szerint Németországnak szurkol a VB-n, annak ellenére, hogy sejtések szerint nem német születésű. A napokban elkötelezettségét demonstrálandó fekete-piros-sárga sálat kötött a nyakába.

Szólj hozzá!

Berlin - felejthetetlen

2010.06.21. 21:09 mindenmash

Tegnap beszéltem Nórival és előbuggyant belőlem, mennyire úgy érzem, hogy csak úgy telik az idő itt ezen a hiperszuper helyen és nincs is időm meg erőm élvezni. És akkor azt mondta, hogy minden nap csináljak valami olyat, ami Berlin meg ami egy pillanat megállás a napi hülyeségek közepette. És bár ma összesen hat órányi napi hülyeség volt előirányozva, csak sikerül sétálnom egyet a Schönhauser Schloss kertjében. Ami jó volt. Olyan békés és agykitisztító. Persze nem igazán a klasszikus Berlin.

Aztán olyan öt perce jöttem felfelé a lépcsőn és rájöttem, hogy nem is tudom, hány lépcső vezet fel az emeletre. Ami azért fura, mert még a Halastó utcában, ma is emlékszem, tizenöt lépcsőfok volt, a Dósában húsz, és Szigligeten is tizenöt. Nem mintha valami megszállott lépcsőfokszámoló lennék vagy ilyesmi, de ezt az ember valahogy tudja. És akkor most, mikor a mosás ellenőrzése után, hogy végzett-e a gép (nem), jöttem fel és belém nyilallott: kilenc nap múlva hazamegyek és azt se tudom, hány lépcsőfok van ebben a házban. És kétszer tizennyolc, vagyis harminchat. Mármint őszintén szólva csak a második tizennyolcat számoltam meg, mert az első emeleten jutott eszembe ez az egész, de feltehetően a földszintről az elsőre is ugyanennyi lépcsőfok vezet.

Láthatóan kihasználom az agykapacitásomat.

Ezen a héten egyébként változott az órarend. Mármint ugyanazokban az időszakokban van óránk, csak más a program. Csoportos prezentációk reneszánsz remekművekről. Jómagam a mai második csoportban voltam és Masaccio egy freskójáról beszéltem (vagy ezt már írtam és mondtam valahol? Nem tudom.) Mindenesetre az előadás annyira nagyszerűen sikerült, hogy ihaj-csuhaj. Gyanítom, hogy a közönség nagyjából egyetlenegy mondatomra fog emlékezni, melyet a mutogatós lézertollal való mutogatás közben fogalmaztam meg. Ugyanis a képen a Jézus feje mögötti eltűnési pontot (vanishing point, ahol a párhuzamos vonalak találkoznak) próbáltam megmutatni egy épület éleinek meghosszabbításával, a toll segítségével ugye. S mivel eléggé lendületben voltam, szépen és nyugodt hangon a következő szavakat ejtettem ki: "Igen, itt igyekszem meghosszabbítani a vonalakat, persze nem fogotk semmit igazán látni, mert a kezem az izgalomtól eléggé remeg." Mit csináljak, ez volt az igazság. Mindenesetre megjegyzésem osztatlan sikert aratott.

Igazából nem volt rossz prezentálni. Megvolt a kis gondolatmenetem, elő is tudtam adni, amit akartam... Valójában a többieké alatt jobban szenvedtem. Ma négy és fél órányi előadást hallgattunk. Kicsit kimerítő, főleg ha néhány delikvens eléggé strukturálatlan és nem nagyon tudja, mit akar mondani.

Ó, és ma volt az utolsóelőtti órám Tracyvel. Gondolkodtam, hogy el se megyek, helyette dolgozom az Ady-esszémen meg pihentetem a derekam, de végül elmentem, és nem is bánom. Filmet néztünk, valami francia dolgot, Orpheus volt a címe. És nagyon fura volt. De azt hiszem, tetszett. Sajnos rögtön utána jött egy kupac előadás, és ezért nem nagyon volt idő véleményt formálni és leülepíteni a dolgot.

És most nagyon Adyval kéne foglalkozni. Még négy oldal. Még három vers elemzése. És aztán még hét oldal más. És még a Masaccio-esszé átírása. És már kész is vagyok. Egyszerű, mint a karikacsapás.

Ha egy valamit várok kicsit az otthoni vizsgaidőszakokból, az az a boldogító tudat, hogy valaki már kitalálta, mit kell mondanod, te csak megtanulod és elmondod. Itt meg - tényleg semmit nem tanítottak nekünk ilyen szempontból. Csak önállóságot és véleményformálást.

Ejj.

Szólj hozzá!

Szerencse, hogy borús az ég

2010.06.20. 13:35 mindenmash

Mit csinál Anna?

Fekszik az ágyban és Ady-verseket fordít angolra, majd elemzi őket. Tisztára mint tizenegyedikben a rettegett öt-hétoldalas beadandóban, amit a Franknak írtunk. Csak akkor jobban ment a dolog. És Heideggert se kellett belekeverni az elemzésbe.

He gives them racing, fiery hearts,

The flaming chariots of the skies.

Igazán. Ady tényleg zseni volt. És csak azt sajnálom, hogy kevés olyan szintén zseni van, aki pont olyan jóra tudta volna fordítani. Pedig úgy megmutatnám. Tracynek például.

De a legkedvencebb kedvenc, és hála a jó égnek ezt nem is rontom el elemzéssel:

A fehér lótuszok

Vén, bűnös, mély lelkemből néha
Csodálatos forróság buzog,
Mint bús mátkák éjjel sirt könnye
S ime kinyilnak hirtelen
Csúf tükrén a fehér lótuszok.

Mese-madarak arany-szárnnyal
Verik meg a tajtékos vizet
S én érzem, hogy lelkem virágzik,
Hogy nagy, szamár gyermek vagyok,
Buzgok, vágyok, feledek, hiszek.

Láp-lelkem mintha kristály volna
Naiv, szép gyermek-mesék hona
Kacsa-lábon forgó kastéllyal
És benne minden hófehér,
Tündér-varázs, édes babona.

Fehér gondolatok, virágok
Terülnek el. A sáros habok
Mintha olvadt ezüst lennének
S én pedig forrón, lihegőn
Áldott, szent, tiszta élet vagyok.

Fehér lótuszok tündökölve
Hajbókolnak a nyári Hold előtt.
Ilyenkor alkony van s fürödnek
Lelkemben a pillanatok,
Szépségek, tervek, fény-testü nők.

S végigborzol egy utca-szélvész
S én mindent megint látok, tudok.
Csikorog a láp fagyos mélye,
Voltak és ismét nincsenek
Virágim, a fehér lótuszok.

És most megyek.

Szólj hozzá!

Mélabús önreflexió

2010.06.18. 21:04 mindenmash

Mi mást érezhet az ember, mikor enyhe fejfájással úgy dönt, hogy elvégzi a már régóta halogatott feladatot és kiradírozza a könyveiből a jegyzeteit?

Hosszú hónapok kemény munkája, intellektuális izgalma és mindenféle nagyszerű gondolatok úgy váltak semmivé percek alatt, mintha jelentés és jelentőség nélküli lett volna mind. Hogy hány órát töltöttem Wittgenstein Culture és Value című válogatott töredékei felett, abba még belegondolni is szörnyű. És ma, fáradtságtól elcsigázottan, kifejezetten azért, hogy ne kelljen gondolkodnom, még meg se próbáltam beleolvasni a margóra szorgosan, apró betűkkel odakörmölt és felkiáltójelekkel tűzdelt bejegyzésekbe.

De persze mit csinálhattam volna? Költsek el egy vagyont könyvekre, amiket valószínűleg nem gyakran fogok lapozgatni? Vagy micsoda? A többi jegyzetlapommal sem tudom, mit fogok csinálni, mert, noha mind emlék és mindért megdolgoztam, a kutya se fogja elővenni valószínűleg. Mehetne a szelektív kukába. De mi van, ha egyszer majd vénségemre kíváncsi leszek zsenge húsz éves magamra?

Igazából csak ennyi: volt valami nagyon furcsa, kicsit bús abban, ahogy radíroztam a könyveket. Mind a huszonvalahányat. De lehet, hogy a szomorúság oka, hogy nem ez az utolsó dolog, amit meg kell tennem...

Szólj hozzá!

Azért van jó is...

2010.06.17. 21:31 mindenmash

Például megvan a korszakalkotó esszém vázlata. És még ha nem is alkot új korszakot... azért talán takaros írást tudok belőle farigcsálni. Nem úgy, mint az előzőből, ahol valahogy arra jutottam, hogy Machiavelli... tulajdonképpen nem tudja, miről beszél, mikor azt mondja, szerencse. És ez Jarrell bácsinak nem tetszett annyira. De sebaj. A tutoriál végül egész jól végződött, és minden jó, ha a vége jó, nemdebár. Ja, egyébként mindenkinek melegen ajánlom Machiavelli színpadi művét, La Mandragola. Figyelemreméltó mű, főleg ha az Ádám-Éva történettel vetjük össze:D

Mit is akartam még? Ja, igen. Anna jóvoltából felfedeztem még egy forrást, melynek segítségével húsz éves fejjel is megteremthetem a gyerekszobám egy volt keletnémet nagykövetség második emeletén. Ezennel jelentem, hogy kiskorunk diafilmei fent vannak a neten. Íme:

http://indafoto.hu/hzsanna/collections

Ez az egy link tekintélyes mennyiségű pótcselekvéssel lát el előreláthatóan az elkövetkezendő két hétre. A népmeséknek amúgy is lassan a végére érek... Annál is inkább, mert a derekam infralámpázása nagyjából pont (hogy mi?!) egy népmese vagy egy Pompom-mese idejét öleli fel. Biztos szép látvány lehetek. Szerencse, hogy Cristina látott már mindenféle állapotokban. Piros pöttyösen, náthásan, lilára dagadt vádlival... Pont az infralámpás népzesézéstől botránkozna meg?:D

Na, akkor most írott formába öntöm gondolataim a freskómról. Ó, és ha akartok látni egy érdekeset, szintén reneszánsz firenzei mű, akkor kattintsatok ide. Özönvíz, Paolo Uccellótól.

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/f/f5/Uccello_Flood.jpg

Nem teljesen értek mindent ezen a képen. Kész szerencse, hogy Masaccio egyértelműbb volt:

http://www.britannica.com/bps/image/367676/68769/The-Tribute-Money-fresco-by-Masaccio-1425-in-the-Brancacci

Tényleg megyek.

Szólj hozzá!

Nagy esemény

2010.06.17. 20:16 mindenmash

Ma elmerészkedtem egészen a Nettóig. Ez azt jelenti, hogy nagyjából ötszáz, sőt, talán hétszáz méternyire eltávolodtam a dormtól. Ilyen már egy hete nem fordult elő, kicsit elveszettnek is éreztem magam így a nagyvilágban. De azért nagyon izgalmas volt.

De most, szorgos infralámpázás után (tiszta piros a hátsó felem. Átmenetileg.) visszatérek az ágyba, és írok. A változatosság kedvéért. Valami nagyszerűt. És falrengetőt. Akkorát fog rengeni a fal a Brancacci kápolna The Tribute Money című freskójának vizuális elemzésétől, hogy mindjárt átjön Var meg Eugen megkérni, hogy vegyek vissza.

Hiába, ha valaki ennyire de ennyire hasít esszéírásban... (Miért nem lesz ez könnyebb, ahogy telik az idő?!)

Szólj hozzá!

Szép

2010.06.17. 09:10 mindenmash

Ez itt:

http://inphoto.blog.hu/2010/06/16/gesztenye_14

Hajh. A többi itt és most nem olyan szép. De majd lesz. Nyilván.

Szólj hozzá!

Milyen a nem jó könyv?

2010.06.15. 20:54 mindenmash

Olyan, mint Edward O. Wilson Consilience című műve.

Úgy van nyomtatva és bekötve, hogy begörcsöl a hüvelykujjam csak amiatt, mert nyitva próbálom tartani a könyvet. Miért nem lehet kényelmes könyveket készíteni?

És akkor még nem is kezdtem el az olvasást.

Szólj hozzá!

És pattog a piros bab

2010.06.14. 23:45 mindenmash

Ezt írta Kiss Anna. És nem tudom, honnan jutott eszembe. Mindenesetre - ha bárkit érdekel, megszúrtak. Egy csúnya nagy tűvel. De nem is fájt. Mármint a derekam már egy ideje jobban fáj, mit hogy egy ilyen kis szúrás zavart okozzon.

Vajon régen is csak ennyire fájtak az oltások, csak valahogy túldramatizáltuk a dolgot?

Skizofrén állapotok uralkodnak itt amúgy, hosszú telefon haza, mintha otthon lennék, de közben arról beszélünk, mi mindent kell még itt csinálni. Cristina bőröndbe rakta a téli ruháit, mert itt hagyja őket, és tegnap este az egész szobát ruhák borították. Egy idő után ott tartottunk, hogy ruhákat próbálgattunk, mint kamaszlányok szombat este vagy nem tudom... És érzem, hogy borzasztóan fog hiányozni. Végül is egy évig együtt éltünk. Valahogy szabálytalan volt, hogy két héttel a hazamenetelünk előtt már bepakolt egy bőröndöt. Nem tudom.

Szólj hozzá!

Nabucco-vezetéken innen és túl

2010.06.13. 19:21 mindenmash

A mai napot ágyban fekvésem miatt kénytelen voltam legalábbis részben intellektuális tevékenységnek szentelni. Vasari kellőképpen elrettentett nyitómondatával (egyszerűen szólva: meg se próbáltam már megérteni, mit mond, mikor a tizenkettedik sorába lépett a fejezet második mondata). Szóval végül úgy döntöttem, hogy nekivágok valami olyasminek, amit már régóta halogatok: megpróbálom feltérképezni a közép-európai energiabiztonság, valamint Európa és Eurázsia viszonyát a makro-környezetből adódó interface-lehetőségek és buktatók szempontjából.

Bizony.

És mivel globális világunkról való ismereteim igencsak gyerekcipőben járnak, tetemes időt töltöttem azzal, hogy különböző országok, elnökök, vezetékek és hasonlók helyzetét igyekeztem megismerni. BBC országprofilok, google maps, hasonló segédeszközök igénybevételével bevallani nem is merem, milyen alapvető információk birtokába jutottam. Aztám jöttek a már kevésbé szégyelnnivaló tudatlanságok olajipari szakszavakról és technológiáról, tervezett gázvezetékek álneveiről. Aztán az összetettebb cikkek olvasása a jelen helyzet értékeléséről. Szóval haladok. Persze hogy hogy lesz ebből házi dolgozat, azt a kutya se tudja, de most már legalább nem valami tökéletesen ismeretlen mumussal állok szemben. Ami nagyon jó. S látom, hogy még jó sok minden áll előttem, mielőtt a dolgozatom első mondatát monitorra vethetem.

S azt is látom, hogy Vasari óhatatlanul lejjebb csúszik a fontossági listán.

Amikor pedig időnként megszűntem szorgos információgyűjtő méhecskének lenni, olyankor gyerekkorom világába ugrottam fejest, egy kis felfrissülését keresve:

https://www.youtube.com/watch?v=7ZIC1e1jTkI&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=OdiuKnntg2w&feature=related

Örökbecsű művek.

Mikor lesz belőlem energiabiztonsági szakember...?

(Legérdekesebb információk:

1. A Nabucco-vezeték egy operáról kapta a nevét, melyet a tárgyaló felek a tárgyalás után együtt hallgattak meg.

2. Putyinnak fekete öve van dzsúdóból.

3. Bajnai Gordon szerint az energiabiztonság olyan, mint a levegő.)

2 komment

Vasari

2010.06.13. 13:24 mindenmash

Miért szeretjük? Mert a legnagyobb könnyedséggel képes huszonegy soros mondatokat írni.

Jahajjjajaj.

3 komment

Ágyban párnák közt

2010.06.13. 11:29 mindenmash

Ez a mai terv. Kaptam Zozitól valami fura kenőcsöt a derekamra, aminek hihetetlenül erős szaga van és ilyen bizsergős érzést kelt mindenhol, ahova kened. És most bekentem a hátam és az a bizonytalan érzésem van, hogy ebből valami jó, de valami rossz is kijöhet. Mintha valaki csöndben forralná a derekam...

Vagyis nincs igazán semmi, ami visszatarhatna az olvasástól... Elméletben. Leszámítva, hogy az elmúlt három napban két esszét írtam és csak a nyári semmittevő napokról tudok álmodozni. A szomorú az, hogy az első igazán semmittevő napom nagyjából július közepén lesz, és az pont egy hónap. És akkor is nagyjából négy napig. És aztán megint két és fél hétig semmi. De hát ilyen az élet. Milyen jó lesz öregkoromban visszaemlékezni a sok eseményre... (Bár kétlem, hogy az esszéírás valaha is kellemes élményként fog élni bennem.)

Szóval a mai program: Vasari, Edward Wilson, és talán energia-ügyek a felvételihez. Esetleg még egy kis Wilson keddre. Az a szép, amikor azért olvasol valamit, hogy ne kelljen valami mást olvasnod.

Az kell, hogy megint tudjak rendesen ülni.

Szólj hozzá!

Ostsee, hogy emlékezzek, ha nagymama leszek és jót nevessek

2010.06.11. 16:39 mindenmash

Borival és nem tudom, kivel sétáltunk a tenger melletti korzón, s egyszer csak egy férfi került a látókörünkbe, hátulról. Semmi mást nem viselt, egy szál alsónadrágnak látszó, hófehér, feszülős ruhadarabot, mintha a férfi fehérneműdivat kifutóról szökött volna meg (és tényleg olyan volt a teste, mintha oda tartozna, kérdezzetek meg bárkit a jelenlévők közül). És persze vannak ilyen túltengő egójú de a valósághoz kevéssé alkalmazkodó egyének mindenhol, főleg a tengerparton, de a fura tényező a már kevésbé szexi babakocsi volt, amit maga előtt tolt.

És ezzel a képpel, mely most, talán a nagy meleg hatására elém libegett, búcsúzom.

Már elő is vettem a jegyzeteim. Tényleg.

Szólj hozzá!

Mit tehetnék?

2010.06.11. 16:32 mindenmash

Ilyen most a hangulat:

https://www.youtube.com/watch?v=Sk3ABU_8hKQ

Leszámítva a "je voudrai faire l'amour a toutes les filles qui courent", mert az bizony kicsit durva lenne.

De persze ez a hangulat nem segít hozzá, hogy megválaszoljam négy-hat oldalban a következő kérdést:

"Consider the role of fortune in Machiavelli’s Prince. Is fortune a divine force to which the individual must learn to subject her- or himself or is it capable of being controlled by the application of human power and intelligence? Discuss with respect to two or three specific passages from the text."

Ilyen az élet. Meg megy tovább. De legalább nem azért nem tudok gondolkodni, mert minden olyan szörnyű hanem mert (ha gondolkodni nem kéne), minden tökéletesen jó lenne...:D

Furcsa egy gondolatmenet. Azt hiszem, kicsit kicsorbult. "Quand je marche dans mes rues, quand je marche, je marche plus qu'au pas des mes chansons." Et malheureusement nem csak quand je marche, hanem quand je ülök a szobámban. Tegnap még álmomban is ezt énekeltem szerintem. Ma meg prezentációt tartottam lyukas szöveggel amit ki kell egészíteni meg minden. És Stabi és még ruhát is vettem a diplomaosztóra (férj-feleség-gyerek-anya-apa-nagyszülők ingyen meghívhatóak, június 29), mert itt úgyis minden lány úgy fog kinézni mint egy paradicsommadár. Hát ha nem is paradicsom, de azért egy csinosabb verébszintre illene pályázni...:D

Szóval fortune és divinity. És Machiavelli.

 

 

Szólj hozzá!

Baj az van

2010.06.10. 21:45 mindenmash

Fáj. A. Hátam.

Vasárnap óta. És nem akar elmúlni. És nagyon fáj ülni. És itt mindig ülni kell. Reggeltől estig. Így hát mit tehetnék, reggeltől estig fájok. És nem tudom, mitől van ez az egész. Megfázott vagy megrántották a tengernél nyakamba ugráló gyerekek.

Mit lehet ilyenkor tenni? És miért nem tud az ember háton fekve írni rendesen? Ezek az alapvető kérdéseim.

A következő, hogy miért van huszonnyolc fok este tíz körül. A harmadik, hogy az agyamban miért jelenik meg egy nyomó érzés, ha gondolkodásra akarom fogni. A negyedik, hogy hogy a csudába kéne mindent befejeznem itt időben? Főleg ebben az időben?

Nem tudom, nem tudom, nem tudom. Csak úszom át a ragadós éteren és igyekszem minél inkább elnyújtani a pillanatokat, amelyeket a zuhany alatt töltök.

Szólj hozzá!

Kánikula

2010.06.09. 15:37 mindenmash

Hogy miért vagyunk megszállottak időjárás-ügyben? Hihetetlen, hogy mekkora magyarázó erőt tulajdonítunk az égnek. "Hogy vagy? Hát, nézz ki az ablakon, úgy." Vagy: "Ebben a rohadt melegben hogy lennék?" Meg már három napja esik. Vagy megőrjít, hogy nem láttam az eget már egy hete. Vagy, levegőt se lehet kapni.

Mi tulajdonképpen az ideális időjárás?

Itt az ECLÁ-n erről nyilvánvalóan hajnalig tartó discussiont lehetne indítani, hála a jó égnek ez még senkinek sem jutott eszébe. Elég volt az Ostsee-n a hajnali háromig tartó évértékelő beszélgetés és filozófiai eszmecsere.

Mondandóm lényege tulajdonképpen az, hogy megjött a nyár. És nem fúvatta meg a trombitákat érkezése előtt, és mi nem vittük neki a város kulcsát bársonypárnán. De itt van. Úgy érzem, valahogy kimaradt egy jó három hét, ami alatt fokozatosan megérkezhetett volna. Vagy megtörtént, csak én nem voltam itt. Most mindenesetre az ember csak reménytelenül néz ki a terem ablakán és azon elmélkedik, mit keres idebent. Esetleg már be se megy. Mint én. Poetry and Philosophy helyett írással múlatom az időt. Persze az eredeti indok esszé- és nem blogírás, és mindjárt neki is látok, de egyelőre még hagynom kell kipárologni az agyamból a fáradt és terhes gondolatokat, mielőtt már megint valami vitán felül zseniálisat alkothatnék...

Két és fél hét. Az idő szökken egyet és már vége is lesz.

Na de velem mi lesz?

Szólj hozzá!

Hogy mi a menő (de tényleg)

2010.06.08. 23:27 mindenmash

Például Galileo Galileit olvasni éjjel és arra gondolni, hogy pontosan négyszáz éve ilyenkor épp egy teleszkóppal bámulta a holdat és a foltjait tanulmányozva megírta ezt a könyvet, s a Jupiter négy holdját Medici-holdaknak nevezte el... Persze most azt a négyet, amit ő látott meg először, Galileo-holdaknak hívják...:D

Szóval tetszik. Csak jó lenne időt hagyva rá nyugodtan olvasni. Két és fél hét - öt esszé, három prezentáció, egy felvételi csomag összeállítás, három énekkari próba és két magánénekóra és egy koncert, négy tutoriál... És már vége is. Hoppá.

Van annyi óra ebben a két és fél hétben, hogy mindent meg lehessen csinálni...? A válasz szerintem n-nel kezdődik.

Szólj hozzá!

A nap idézete

2010.06.07. 20:09 mindenmash

Őszintén.

"The state of being concerned that one's sexual exlusivity is or might be violated is what people usually mean when they refer to 'jealousy'".

Jól megmondta.

És még tíz oldal ilyen megmondásokra számíthatok. Mikor lesz már vége az évnek...?

(Ó, és egy kis kiegészítés: tudósok tervezik, hogy genetikai elemzéseket végezzenek azzal kapcsolatban, hogy a nemtudommelyik énekesmadárnál egy fészekalja fiókából hány törvénytelen. Hmmm...)

3 komment

Gyűlölök tárgyjelentkezni

2010.06.07. 18:29 mindenmash

De megmondjam, mit gyűlölök még jobban? Ha nem hagyják, hogy csináljam.

Nincs is kedvem erről mást mondani. Holnap véghetetlen hivatalhívogatás következik leharcolt és épp ezért barátságtalan ügyintézőkkel. Éljen.

(Ó hol van már a tegnapi napsütés és derűlátás...)

Szólj hozzá!

Utolsó nekifutás

2010.06.06. 20:58 mindenmash

Ostsee. Csodaszép hétvége, tenger, úszás, homok, kavics, frizbi és grillezés.

És még a napfénnyel eltelve utoljára nekirugaszkodik az ember, hogy ezt a négy hetet végigcsinálja. Ahogy Ady mondaná: gémeskút, malom alja, fokos, sivatag, lárma, durva kezek, vad csókok bambák, álom-bakók, a Spree-parton mit keresek?

(Ebből a Spree-part mind igaz. A többi költészet.)

Szóval a finom tengerparti homokból hoztunk egy kicsit mutatóba (és határozottan véletlenül) haza. Öt órát aludtam, és most vár rám Machiavelli.

De a tenger, ó a tenger gyönyörű, még mindig tiszta sós vagyok, napsütötte és csöppet izomlázas. Annyira de annyira jó volt belemenni a jághideg vízbe, amitől úgy érzed, mintha mindenféle tűkkel szurkálnának és a lábbujjaid leesésközeli állapotba kerülnek...

Félretéve a mókát: tényleg. Hihetetlen érezni, hogy a bőröd pórusai egyszerre felébrednek és nem az agyadban történik minden, hanem a testedben. Úgy érzed, hogy igazán élsz.

És most volt nagyjából tíz-tizenkét éve az első alkalom, hogy bent a vízben szemüveg nélkül láttam mindent. Elmondhatatlan.

Remélem, itt a végére kitart a lendület...

Szólj hozzá!

Ködös fejjel az ágyban fekve

2010.06.02. 21:46 mindenmash

Ezt írta volt Kányádi Sándor a Majusi szellő című versében:

Almavirággal
futkos a szellõ,
akár egy kócos
semmirekellõ.

 

 

Kócosnak kócos,
de nem mihaszna,
okot nem ád õ
soha panaszra.

 

 

 

 

 

 

 

 

Füttyöget olykor,
mintha õ volna
a kertek kedves
sárgarigója.

 

 

 

 

 

 

 

 

Meghintáztatja
ágon a fészket,
leszáll a földre:
fûhegyen lépked.

 

Illeg és billeg,
s ha dolga nincsen,
elüldögél egy
kék nefelejcsen.

Most borzasztó nagy kedvem lenne elüldögélni egy kék nefelejcsen, netán almavirággal futkosni, bár a május már tovatűnt. A levelesládámban viszont egyre másra tűnnek fel az olyan két nap alatt elolvasandó száz oldalak, mint Freud elemzése Michelangelo gyermekkoráról, hogy egész pontosan miért is képzelte azt a művész, hogy gyerekkorában a bölcsőjére leszállt egy keselyű és a farkát a szájába adta...

Szívesebben írnék ám valami szépről. De sajnos a kimerült álmom, mely a magyarázatot követte, és mely tíz perce ért véget, nem illik a pihentető, szép, erőt adó álmok közé, inkább valami kusza kavar sok-sok ismerős arccal. Az üldögélés és szemlélődés szigorúan tilos mainapság, és ez lassan az őrület határára kerget. Túl sok mindent kell felfogni, eldönteni, elintézni. Érzem, hogy lelkiismeretfurdalást kéne éreznem a néhány megnézett népmese miatt, melyek békés gyermekkoromat idézik vissza... Azon gondolkodom, hogy mi lenne az ideális idő év végének. Mert a tavasz/nyár átmenet annyira nem jó. De kis merengés után rájöttem, hogy semmi se jó. Talán a nyár időjárásbeli ígérete javítana valamit a dolgon. De erre most nincs remény.

Freudnak viszont még akad olyan ötven oldalnyi mondanivalója nekem, még ha a fénymásolaton az oldalak utolsó sorai gyakran hiányoznak is...

Szólj hozzá!

És mi van ma?

2010.06.01. 15:35 mindenmash

Kérem szépen, az első nyári nap, június elseje.

Ezt azért írom, mert itt legalábbis nem látszik. Tehát érdemes kimondani, hogy tudatában legyünk. A tíz-tizenöt fok, folyamatos szemerkélő eső és vastag felhőréteg bárkiből az október asszociációt váltaná ki, de ez ugye tévedés.

Szóval június egy. Mindjárt gyereknap.

És most megyek és a transzcendencia három féle típusát kezdem el tanulmányozni. Louis Armstrong majd segít...

4 komment

süti beállítások módosítása