Hogy miért vagyunk megszállottak időjárás-ügyben? Hihetetlen, hogy mekkora magyarázó erőt tulajdonítunk az égnek. "Hogy vagy? Hát, nézz ki az ablakon, úgy." Vagy: "Ebben a rohadt melegben hogy lennék?" Meg már három napja esik. Vagy megőrjít, hogy nem láttam az eget már egy hete. Vagy, levegőt se lehet kapni.
Mi tulajdonképpen az ideális időjárás?
Itt az ECLÁ-n erről nyilvánvalóan hajnalig tartó discussiont lehetne indítani, hála a jó égnek ez még senkinek sem jutott eszébe. Elég volt az Ostsee-n a hajnali háromig tartó évértékelő beszélgetés és filozófiai eszmecsere.
Mondandóm lényege tulajdonképpen az, hogy megjött a nyár. És nem fúvatta meg a trombitákat érkezése előtt, és mi nem vittük neki a város kulcsát bársonypárnán. De itt van. Úgy érzem, valahogy kimaradt egy jó három hét, ami alatt fokozatosan megérkezhetett volna. Vagy megtörtént, csak én nem voltam itt. Most mindenesetre az ember csak reménytelenül néz ki a terem ablakán és azon elmélkedik, mit keres idebent. Esetleg már be se megy. Mint én. Poetry and Philosophy helyett írással múlatom az időt. Persze az eredeti indok esszé- és nem blogírás, és mindjárt neki is látok, de egyelőre még hagynom kell kipárologni az agyamból a fáradt és terhes gondolatokat, mielőtt már megint valami vitán felül zseniálisat alkothatnék...
Két és fél hét. Az idő szökken egyet és már vége is lesz.
Na de velem mi lesz?
