Szigliget. Öccsök. A napi ügymenet elég egyszerű: reggel felkelni, reggelizni valamilyen könyv mellett, a házban csönd. Le kell menni a boltba, ebédnek valóért, utána főzés, majd felébrednek a fiúk és ebéd. Ebéd utáni formátlan órák, alvás, mosogatás vagy olvasás. Délután, ha jó az idő, úszás. A világgal a kapcsolatot mobilinterneten keresztül tartjuk. Nem mintha a világ pár kivételtől eltekintve jelezte volna, hogy hiányunk feltűnt. A kivételt nagyrészt a szülők képezik. Este kötetlen szabadfoglalkozás, gyakran koncert, a Szigligeti Nyári Napok szervezői jóvoltából. Alkalmanként esti séta a várba, leülök, megvárom, amíg jönnek a csillagok, hazamegyek.
Tegnap mégis minden egy kicsit másként alakult. Reggel arra ébredtem, hogy alig látok, mert az egyik szemem begyulladt. A telefon feladta, nem akart a keszthelyi kórház honlapjával összeköttetésbe hozni, így egészen hiányos információk alapján indultam útnak. Érdekes, még mindig bizonyos varázzsal bír számomra a gondolat, hogy beülök az autóba és én vezetek, egyedül. Még akkor is, ha a fél szememre alig látok.
A rendelőben persze sokan vannak, mindenki izgatott és önérzetes - most már végképp ő jön, többet váratni igazán pofátlanság lenne. Ráérős péntek délelőtt. Én vittem magammal könyvet, ha a szék kényelmesebb lenne, semmi panaszom nem lenne. Ulickaja elvarázsol. A doktor néni, mikor bejövök, megvizsgál, felír mindenféle csöppeket, "csak amíg haza nem megy, hogy otthon sebészetileg eltávolítsák a gócot, addig érezze jól magát, fürödjön, pihenjen". Kedves néni, lehet, hogy jövő héten visszamegyek hozzá: végezze el ő a sebészeti beavatkozást.
Kifele jövet a gyógyszertárban még összefutok az előttem várakozó hölggyel, még a gyógyszertárosnak is jut valamennyi a litániából az orvostársadalmat és a várakozást illetően. Mielőtt visszaülnék a kocsiba, még bekukkantok a kórházzal szemben lévő minorita templomba - pont jó helyen, jó időben van. Meg én is. Talán inkább én: lássuk be, egy minorita templom nem túl gyakran változtatja a helyét.
Otthon nem kell főzni, maradt még előző napról, délután a doktornéni utasítása szerint nyugodtan fürdök, és utána nyugodtan fertőtlenítem a szemem. Este koncert a vártemplomban, zongora és ének, az énekesnőtől eltekintve minden remek volt, sajnos az ő személyisége és igen mély dekoltázsa a templomban kicsit furán vette ki magát. Utána felsétáltam a várba, az utolsó esti fényben, már kúszott be a köd a volt tengerfenékre, ilyenkor tud az ember a leginkább az edericsi hegy mögé sárkánygyíkokat képzelni. Leültem a várfokon, végiggondoltam a végiggondolni valókat - az ember mindig igyekszik az emlékeiben rendszert találni és megoldókulcsot, néha azzal áltatja magát, hogy ez a megoldókulcs létezik. A legalapvetőbb élményem az volt, hogy döbbenetesen rövid volt az elmúlt három év - egy csillagfeljövési idő alatt végig lehet gondolni.
Lefele menet durranást hallottam és zöldes fényt - tűzijáték, gondolom magamban, boldog születésnapot! Mennyivel jobb lenne, ha hullócsillag volna, akkor most kívánnék. De azért kívánok. Elvégre valakinek születésnapja van, nem? Ma derült ki, hogy a hullócsillagnál sokkal nyomósabb okom volt a kívánásra: meteor robbant Magyarország fölött, a zöldes fényt és a robbanást több helyen jelentették. Akkor most reménykedjek?
A rádió egyetemi pótfelvételire biztat. Lehet, hogy inkább lemegyek a strandra.
