...De mindig kiderül, hogy bizony nem.

Az ember azt hinné, hogy ha szakkoliba felvételizik, akkor csak el kell szánnia magát és majd lesz valahogy.

Az ember azt hinné, hogy elkezd készülni egy dolgozat megírásához, a megadott információk alapján.

Az ember olvas, jegyzetel, keresgél, mondhatni kutat, még olvas egy kicsit, sokat, tervezget.

Végül összeszedi a kódorgó erejét és leül, hogy megírja a vázlatát. Meg is írja. Későn végez, de határozottan elégedett magával.

Mivel közeleg a leadási határidő, azért megnézi, hogy minden úgy van-e, ahogy emlékszik, pontosan azt csinálja-e, amit kell.

És NEM!

De nem ám. Mert valaki az elmúlt pár napban feltöltött a honlapra három ajánlott szakirodalmat. Melyek szép hosszúak, mindenféle komoly intézetek adtál ki őket, amelyekről emberünk még nem igazán hallott, teljesen mást csinálnak, mint ami emberünk vázlatában áll, aki csütörtök éjfél felé már csak egy fáradt dühbe forduló kitöréssel elmenti a dokumentumokat a gépére, mert egyszerűen csak folynak a betűk a szeme előtt és esélytelen, hogy ezeket ma mér átnézze...

Miért van az, hogy ilyenkor jut ez eszükbe? Miért? Ez annyira nem szép meg nem helyes dolog. Jaj. Jaj! JAJ!

Nem bírom átírni a vázlatom... Nem bírom elolvasni ezeket.

Élni szeretnék...