Talán akkor haldoklik egy blog, ha az írója újjá éled? Az utóbbi másfél hónap eléggé zsúfolt volt, ha nem is úgy értve, hogy nem volt egy szabad percem - a terpeszkedő, végtelen délutánok, melyek aztán hirtelen koppannak estébe, továbbra sem tűntek el az életemből. Talán inkább arról van szó, hogy túlságosan sokféle inger ért túlságosan sok helyről ahhoz, hogy le lehessen írni őket viszonylag röviden. Londonban az ottani high societybe való véletlen becsöppenésem volt térdet reszkettető, meg az a tudat, hogy megírtam egy színdarabot, melynek kritikáit továbbra is várom... Utána hazajöttem és a csobánkai gyerektáborban töltöttem remélhetőleg felejthetetlen, most mindenesetre annak tűnő napokat, bár nem maradhattam végig, mert mentem tovább kolis táborba. Káptalanfüred az elején egészen elriasztott, részben mert annyira fáradt voltam Csobánkától, hogy féltem, nem leszek képes a kívánt jófejségi szintet hozni, részben mert a hatszáz gyerek közül kiszabadulva úgy éreztem, dugig vagyok nevekkel és arcokkal és érzésekkel, amelyek mellé nem fér már egy ivós-bulizós hétvége. Hát befért, nem egészen megnyugtató módon, amellett, hogy nagyon jól éreztem magam és alig várom a szeptemberi beköltözést a Rádayba. A tervek csak úgy rajzanak a fejemben, ahogy az emberek az életemben, bármennyire is kevéssé meggyőző ez a kép. De most tényleg rajzanak.
A sziszes tábor után rögtön másnap ugyanis már mehettem filmet forgatni: ezen a héten Misivel, a magas, szőke leendő szociológussal forgatunk. Ha másért nem, ezért érdemes volt felvenni a Szociográfia és szociofotó kurzust, pedig igazán nem hittem volna, hogy az ottani emberek közül bárkivel bármikor még találkozni fogok (kivéve, ha jövőre megbuknék az államvizsgán és mehetnék vissza a balettbe ugrálni, hogy macskafogói fordulattal éljek). Ehhez képest Misi nyár végén jön Szigligetre, hogy Márk legyen a darabban.
A forgatás egyébként nagyon mókás, teljesen más, mint a színház, minden jelenet hússzor egymás után. Igazán nemzetközi a társaság Yanggal, a kínai fiúval, Daniellel és Felixxel, Misi félig német unokatesóival - az akcentusukba nem lehet nem beleszeretni. Eszter, a sminkes lány is nagyon kedves, csak nem szabad megijedni tőle, amikor azt mondja, hogy már hajnalban a vért főzte a filmhez. Nem úgy gondolja.
Azt hiszem, mostanában főleg váratlan, de inkább jó dolgok történnek velem, néhol kicsit összezavaróak. És a világ tele van nagyon de nagyon tehetséges emberekkel, csak ez elsőre nem nyilvánvaló.
Hétvégén megint irány Anglia, majd pedig egy hosszú-hosszú nyaralás következik Szigligeten, amikor terveim szerint makulátlanul csokibarnára sülök, elolvasok minden könyvet, ami már régóta vár rám, kijavítgatom a darabot és messzire köpködöm a dinnyemagokat.
