Ma éjjel körülbelül négy órát aludtam. És ez azért volt, mert nem voltam egyedül.
Az a négy óra is erősen terhelt volt, azt álmodtam, hogy a szobatársaimmal összevesztem, mert horkolok (NEM horkolok!). Beköltözés előtti stressz. A többi álmom meg aztán végképp nem klaviatúrának való.
Szóval nem lehetett aludni. Ugyanis ellentétben az őszi legyekkel, az őszi szúnyogok virgoncabbak, mint a hagyományosak. Mindjárt elalszom, mindjárt elalszom, zümm, csap. Mindjárt elalszom, mindjárt elalszom, zümm, fejbe vágom magam. Dühösen felkapcsolom a lámpát, most elkaplak, te kis szörnyeteg, erre naná, hogy eltűnik. Ez így megy a végtelenségig. Végül leszedem a kis görcsöt, nem zavar, hogy a tenyeremen hosszan kenődik filigrán alakja. Elégedetten befordulok a fal felé, már elég hűvös van éjszaka, hogy ne legyen melegem, ha jól beburkolózom a paplanba. Alvás.
És akkor megint ZÜMM. Amikor úgy érzed, elkeseredésedben megroggyan feletted a gipszkarton tetőszerkezet. Csapnál, de mellémegy. Felkapcsolod a villanyt, de addigra meglép a kis ravasz. Egyébként biztos a barátnőjét akarja megbosszulni, értem én. És szívesen odanyújtanám a karom, hogyne, szívj ki egy adagot és hagyjál engem békén - de ez a szárnyas fenevad nem a megalkuvó fajtából való. (Most jut eszembe, hogy a csípős szúnyogok mind nőstények. Eszerint egy nagyon szoros barátságról lehetett szó? Vagy többről is?)
Hosszas küzdelem után fél háromkor sikerül újabb szúnyoggázolást elkövetnem. És már csak az álmok maradnak.
