Ma, miután végigültem öt órát, melyeknek egy részén (stílusosan a devianciákon) aludtam, másokon figyeltem és beszéltem, vagy intenzíven éhes voltam, vagy egyszerűen csak nem hallottam, mit mondanak (bizony ilyen is van - a bácsi közelítőleg harmincöt év oktatói tapasztalat után sem tanulta meg, hogy kell a levegőt a tüdejéből hang formájában a külvilágba bocsátani), hazasétáltam, és rájöttem, hogy bármennyire is nem ideális az idő a kinti sporttevékenységek folytatására (nulla alatti hőmérséklet, hóesés), de muszáj lesz elmennem futni, különben megvadulok.
Hazafelé annyira elmerültem a futás ötletének latolgatásában, hogy majdnem elfelejtettem a legfontosabbat - WC papírt venni. S amikor eszembe jutott, mert, mintha csak az ég küldte volna elém, ott termett a Gellért-hegyen hirtelen egy CBA, olyan szórakozottan sétáltam a polcok között, hogy végül két akciós, ám elmondhatatlanul epres csomag WC papírral távoztam. A mosdóban azóta penetráns epres rágógumiszag honol, legnagyobb örömömre. Bár Juditnak tetszik a dolog. Végül is, a barackos is bevált a múltkor...
Otthon végül lerúgtam magamról az utcai ruhát és felvettem a nyúlcipőt - nyomás ki a hóba. Annyi ideje kacérkodtam már a Gellért-hegy meghódításával, hogy lassan már elkerülhetetlen volt eme lépés megtétele. Csak ugyebár féltem, mert mégiscsak más síkon futni, mint egy hegyen.
De mindenki megnyugtatására közlöm: a Gellért-hegyen is vannak vízszintes útszakaszok. Csak nagyon kell őket keresni, közben 5-10 méteres szintkülönbségeket megtéve.
