Okos volt az, aki a hét napos hetet kitalálta, mert komolyan, ha egy nappal is hosszabb lenne a hét, már nem emlékeznék az elejére, amikor a végén próbálom rendszerezni, hogy mi is történt. Előző vasárnap még Szigliget, tábor, szervezés, bonyodalom, utána hazautazás, rendrakás, családozás, végül megint elutazás, kolis bolondozás a világvégi kis faluban... Majd megint haza, megint pakolás, megint szervezés és bonyodalom. És még el sem kezdődött a tanév, akkor jön majd a haddelhadd.
A kolis összerázás egyébként kiválóan sikerült. Amennyire erőtlen volt bennem az utazhatnék, elég volt megpillantanom a Puskás Ferenc Stadion impozáns épületét és a környező borzasztóan biztató tájat, rögtön éreztem, hogy innen minél hamarabb tovább kell menni. A pályaudvaron már gyülekeztek a kedves kolis arcok, néhányukról a legmaradandóbb élményem még a nyári tábori összerázódásból volt, egy pillanatra össze is szorult a torkom... De aztán a buszút már kiváló hangulatban telt, test testnek nyomult, mintha a fél világ Sámsonházára szeretett volna utazni péntek délben.
Sámsonházában az is nagyon jó, hogy a buszmegállótól a tűző napon lehet még sétálni háromnegyed órát a faluig. Ezt meg is tettük, ki helyes gurulós bőrönddel, ki túrazsákkal. Legalábbis ezek voltunk mi, újonnan felvettek. A rutinosabb versenyzők egy kishátizsákkal beérték, és valljuk be, nekik volt igazuk - túlpakoltuk magunkat.
Sámsonházán a falu élete a kocsma köré szerveződik, és ez nem csak azért van, mert a kisboltba csak a kocsmán keresztül lehet eljutni. A fogadtatás annyira szíves, hogy alig lehet szabadulni a kicsi, ámde felettébb füstös helyiségből. Laci, a kocsma egyik törzsvendége azonnal egy bizonyos Bendegúzt kért számon rajtunk, aki elvileg tavaly is itt volt velünk és még a telefonszámát is megadta. Bendegúz híján inkább odébbálltunk és elfoglaltuk a szállást. Ismerkedős játékok, városnéző túra (természetesen emeletes busz nélkül), várromkeresés a susnyásban, végül vacsora és mulatozás. Viszont, mivel falun szeretik a csendet, tízkor már takarodót fújt Gyuri, a bolt- és kocsmatulajdonos, mi pedig beadtuk a derekunk, már csak a másnapi kirándulás fényében is.
Hollókő akart lenni a kirándulás célja, és végül lett is, de a tervezett két órás érkezés helyett négy órás érkezéssel. A két óra ráadás során volt alkalom napszúrást kapni, kiszomjazni, bozótban gázolni, darázscsípetni, csalánpakolást eszközölni és számtalan egyéb szabadidős tevékenységet végezni. Elég hamar szétvált egymástól a gyaloglók és a sétálók csoportja - nekem jól esett megnyújtani a lépéseket és gyorsan felkaptatni a mindenféle dombokra, azzal a pár emberrel, aki erre kapható volt még, a többen pedig inkább a kényelmes sétát választották; így juthatott nekünk a dicsőség, hogy hivatalosan is kimondjuk: eltévedtünk. A tanakodás és térképnézés talán nem hozott volna sokat a konyhára, szerencse, hogy barátom, a nagyon okos telefon kedves volt és megosztotta velünk, amit tudott, így pedig már játszi könnyű volt megtalálni a kék jelzést.
A szervezők közül többen tartottak tőle, hogy a kirándulás, a Hollókőn elfogyasztott kiváló, kései ebéd, valamint az andalító buszút haza, megkoronázva egy-két fröccsel majd csírájában elfojtja az esti bulit, de végül Szintiboy vonzereje nagyobb volt a fáradtságnál, különösen egy egészen frissítő zuhany után. (A női zuhany olyan extrákkal is bírt, hogy a cső tövétől is spriccelt ki a kellemesen jéghideg víz - hiszen mind tudjuk, hogy a meleg víz ártalmas a pórusainknak.)
Szintiboy egyébként két faluval oddébról érkezett közénk, külön azért, hogy mulatós, ámde legalább élő zenét biztosítson a helybelieknek és nekünk.
Az esti buli végül minden képzeletet felülmúlt. Utólag nézegetve a képeket sokszor feltűnik a kirándulásról trófeaként az egyik mezőről összeszedett VIGYÁZAT VESZÉLYES BIKÁK! tábla, rengeteg a mosolygó arc... Én pedig életemben először ültem traktor mögé köthető szekérszerűségben, úgyse használta éppen senki rajtunk kívül.
Másnap délelőtt a friss és üde csapat utoljára tette meg a (bekötő) utat, végső, kulturális bevitelképpen megtekintettük az út mellett felépített sztuppát, és aztán utánunk az özönvíz, irány Budapest!
Most pedig az utolsó, hivatalosan már őszi, de tartalmában inkább nyári napok telnek, és szervezek, és borzadok.
