Az az erzes, hogy megint itt vagyok.

Lehetne persze hosszan irni arrol, hogy hogy kerultem ide. A vonatut tobb mint hosszadalmas volt, tizenharom ora, vagy valami ilyesmi, kupetarsak, akiket nem ismersz elegge ahhoz, hogy nyugodt lelekkel a vallukra hajtsd a fejed... Sokat kell mosolyogni olyan dolgokon, amiken inkabb nem mosolyognal, ha nem lehezne olyasmi, mint tarsadalmi elvaras...

Mondhatnam, hogy kicsit ket szek kozul a pad ala erzesem van, se itt, se ott, de kozben egy csomo dolog remek. A Senefelderplatzon lakunk, s vasarnap onnan setaltam el a bolhapiacra, hogy rendezzem egy kicsit a gondolataimat. A bolhapiac remek volt, a szokasos orult emberek, akik majd' atesnek a fejukon, hogy alternativnak tunjenek. A kedvencem egy lany volt, aki egy repat varrt a sapkajara, meg ha nem is igazit. Mindenesetre megjegyeztem annyira, hogy kesobb az Unter den Lindenen felismerjem este.

 A piacolas utan az ECLA fele vettem az iranyt, telve meghatarozhatatlan felelemmel, hogy na most mi lesz. Be kene csongetni, nincs tobbet chipem, hogy csak ugy besetaljak... Mikozben ezen agonizaltam, rajottem, hogy keptelen lennek egyszeruen felulni az M1-re es odaerni, ezert ugy dontottem, hogy setalok es hagyok idot magamnak, hogy a batorsagom utolerjen. Szep hosszu seta volt.

Amikor odaertem, eloszor Sarah-t mentem megkeresni, de epp esszet irt, ezert nem nagyon ert ram. Kicsit el is busultam, de amikor epp tovabb indultam (megbeszeltem Zoltannal, hogy meglatogatom oket delutan), Oli kikiabalt az ablakon, hogy jojjek be hozzajuk. Ott volt o es Emma, es komolyan mondom, amig egyutt eltunk, soha olyan derusen nem teaztunk egyutt, mint eppen most. Nagyon jol esett latni oket, meg is lepodtem magamon, s kicsit belem is hasitott az erzes, hogy ha szerettem volna, most en is itt lehetnek, reszese lehetnek ennek az egesznek.

Szerencsere a kovetkezo programpontom a Helmich-familia meglatogatasa volt, es ez nagyot dobott a hangulatomon. Annyra szep csalad, s a legujabb csaladtag, a nem-tul-sok-de-nem-tudom-pontosan-hany hetes Misit nagyon jo volt megismerni. Ott tartottak vacsorara is, s bar gondoltam, hogy vasarnap leven elmegyek misere, vegul ott maradtam naluk. Ez vegul csak azert okozott problemat, mert egyre kevesbe volt kedvem visszamenni a szallasra az utitarsaimhoz, s a nem akarasnak keses lett a vege, valamint egy egeszen tanitonenis szamonkeres, hogy ez most megis hogy van hogy en kestem.

Az ember annyira elszokik tole, hogy ilyen hangvetelu szamonkeresben legyen resze.

Vegul a tarsasaggal elindultunk befele a varosba. En, mint ohh de mennyire tosgyokeres berlini, gondoltam megmutatom nekik a tutit. Vagyis a Potsdamer Platzon a kivilagitott Sony palotat, meg a sotetbe burkolozo holokauszt-emlekmuvet, meg a Brandenburgi kaput es a Bundestagot. Nem tudom, mekkora sikerem volt, attol felek, hogy a doner az Alexanderplatzon vitte a palmat, de persze van, amivel nem lehet versenyre kelni.

Valahogy olyan kifacsartnak erzem magam. Olyan itt az ECLA-n, mint valami alomban. Tudod, hogy ismered a helyet es az embereket, de amikor korulnezel, megse ismersz fel senkit es semmit. Kovalygok ossze-vissza, es ha el tudtam volna olvasni a kiadott szovegeket, akkor legalabb annyi tamaszom lenne, hogy masok gondolataiba kapaszkodom. Mert amugy lenne mibe. Roger Scruton tartott ma eloadast s utana az o egyik cikkerol folyt a beszelgetes. Mellesleg egy egeszen erdekes helyen, melynek neve Hotel Eden. Kivulrol ugy nez ki, mint egy romhalmaz, s csak amikor belul meglatod az egeszen modern furdoszobadizajnt, akkor kezdesz gyanakodni, hogy mindez egy nagyobb terv resze (persze egy befejezetlen tervve, ez egyertelmu, hiszen a falak nincsenek levakolva es egy egeszen dobbenetesen eklektikus gyujtemennyi butortneveznek berendezesnek.)

Egyebkent az idom apro dolgok megfigyelesevel telik, reszben. Peldaul hogy mennyire nagyszeru az az egesz napos apro szemu esoben, hogy a fak again az egyebkent is megduzzadt rugyeken csungnek a vizcseppek, akkorak, hogy inkabb jegnek nezned okat, ha nem tudnad es erezned, hogy annal sokkal melegebb van. Aztan az eloadas alatt, ahogy Bruno mogott ulve hallgattam az okosakat, eszrevettem, hogy Bruno egyik fule lenyegesen magasabban van a masiknal. Eloszor azt hittem, hoguy talan csak eldontotte a fejet. Aztan rajottem, hogy nem bizony, ezek igy nottek. Hacsak nem elcserelte az egyiket valakivel es nem jol rakta fel a cserefulet. Ki tudja.

Eloadas kozben jutott eszembe az is, hogy te jo eg, az idejet se tudom mar, mikor futyultem utoljara. Voltam annyira melazo, hogy mar kezdtem a szamat futtyre huzni, de akkor szerencsere rajottem, hogy hol is vagyok es hogy ez talan nem a legmegfelelobb hely es ido.

Most jottem ra: a futtyot azota sem potoltam.

Mokas volt egyebkent latni, hogy a kolisok hogyan reagaltak a filozofiara. En tavaly anelkul, hogy eszrevettem volna, hozzaszoktam, hogy vannak emberek, akik napi szinten premisszakrol es konkluziokrol beszelgetnek, ezert aztam jot derultem, amikor a masodik Balazs (a sielo fiatalember) azt mormogta a bajusza alatt a "from these premises comes the following..." kezdetu mondat hallatan: 'tudtam, hogy Tanacs Janos mindenhol ott van'.

Ez korulbelul olyan, mint amikor egy baletteloadason valaki azt mondja, tudtam, hogy a spicceles mindenutt ott van.

Ebed tajan botlottam bele a legtobb ismerosbe. Koszonesek, varatlan olelesek, hogy vagy, mit csinalsz... Egy ev alatt sok minden valtozik az emberekben, mas a hajuk hossza, az oltozkodesuk, a sulyuk, de ami nem valtozik, az az a zavar, amely mindig elborit, ha ezekkel az emberekkel talalkozunk. Szem csillog, kitagul, mosoly, a szokasos szavak, de utanuk nehezmast mondani, mint azt, hogy wow yes, it's so good to see you.

 Az Edenbol epp ezert kisse elkampicsorodva jottem el (persze mit mondhatok en - Adam es Eva is el voltak kampicsorodva), es a nem jo buszra szalltam ennek teljes tudataban. Nem volt kedvem varni a jora. Viszont ennek kovetkezteben az erdomnel szalltam le a jarmurol. Es ez nagyon jo volt. A leheto legcsodalatosabb ido, a Berlinben olyan ritka, egeszen attetszo delutani napsutes... Elboritott a teljes nosztalgia es vagyodas erzese, es a megmagyarazhatatlan vagy, hogy fussak. Mindezen vagyak es erzesek osszessegeben kezelhetetlenek voltak, igy inkabb elmentem Marco irodajaba es kertem egy felhasznalonevet es jelszot a szamitogapekhez.

A kertben ott talaltam Jancsit es Palkot, igy a delutani szeminarium elott pont volt meg eleg idom, hogy kifujjam Jancsi orrat es megcsodaljam, milyen remekul kepesek megmaszni a tujabokrot a fiuk.

A delutani szeminarium viszont egeszen nagyszeru volt. Matthias tartotta, akivel most beszelgettem az ora elott eloszor hosszabban, es most voltam eloszor orajan. Borzaszto vicces, olyan pesszimista modon ironikus, de nagyon szeretheto. Az ora cime Sense ans Sensuality volt es vagy tiz filmreszletbol allt, melyekhez rovid kommentart fuzott oly modon, hogy a tiz filmbol legalabb hetet barmikor megneznek. A reszletek fokent az evesrol es a szexrol szoltak es annira jol voltak megvalogatva, hogy egyaltalan fel se tunt, hogy mar tobb, mint masfel oraja nezzuk oket.

A masik elonye a szeminariumnak az volt, hogy Diana is reszt vett rajta, igy aztan utana egyutt indultunk el a dormok iranyaba. Ugy orultem neki es olyan jo volt, hogy o is orul nekem... Bementunk a szobajaba, elmeselte, hogy mi van vele mostanaban, meg en is nagy vonalakban, hogy mi van velem, es vegtelenul jo volt, hogy ezeket a dolgokat el tudtuk mondani egymasnak.Aztan Diananak el kellett mennie vasarolni, en pedig bevettem magam a gepterembe a felhasznalonevemmel meg a jelszavammal es a szallasra valo visszateres otletetol valo oszinte visszariadassal. Igy hat inkabb elinteztem a levelezesem - oly fontosnak erezheti magat az ember napi tobb, mint husz uzenettel, meg ha jelentos szazalek ilyen tipusu levlistas megszolalasokbol all: ugye az nem lehet, hogy ma mar elkezdodott a szorgalmi idoszak?

Pedig de, elkezdodott, es nekem oda is legalabb annyira nincs kedvem visszamenni, mint amennyire a szallasra.