Pont egy hete vasárnapnál jártam az elbeszélésemben. Múlt vasárnap korán reggel egészen eltökélten felkeltem még a sötétben, mert úgy gondoltam, hogy ha már bepakoltam a futócuccom a bőröndbe, akkor igazán illendő használni is a holmikat. Szóval szépen felöltöztem bohócruhába (egészen piros futónadrág és mindenféle csíkos fölsők rétegesen alkalmazva. Egy jelenség vagyok ilyenkor, főleg mondjuk fél óra után, a nadrágomhoz illő arcszínnel.)
Tehát nekiindultam a reggeli szürkületben a Hyde parkban. Annyira sötét volt, s valljuk be, én is annyira sötét voltam, hogy úgy futottam egy egészen hosszú ideig, hogy nem tűnt fel a park jelentős részét elfoglaló tó, amihez pedig egészen közel haladtam. Csak később, amikor már kivilágosodott és végeztem és találtam egy térképet, jöttem rá, hogy tulajdonképpen merre is jártam.
Otthon aztán zuhanyzás, majd elindultunk Édesapáékkal megtekinteni a magyar nagykövetséget. Nagyon tetszetős épület, egyébként. Amikor ott végeztünk, különváltunk, és én Édesanyával kissé nőibb vérmérséklettel kezdtem tájékozódni és kódorogni a városban. Értsd: amikor a térképen kerestük, hogy hol vagyunk, olyan irányba forgattuk a térképet, hogy magunk előtt legyen az az utca, ahol vagyunk, akkor is, ha így a betűk fejjel lefelé kerültek. Ó, és megálltunk teaboltokban (ittunk ingyenes kóstolóteát), bementünk az óriási, ötemeletes játékboltba, ahol vásári hangulatban, egymást túlharsogva mutogatják a korombeli alkalmazottak a gyerekeknek (és főleg kedves szüleiknek) a nagyszerűbbnél nagyszerűbb játékokat, amiket mind ki lehet próbálni és meg lehet tapogatni. Ki is próbáltunk és meg is tapogattunk egy csomó mindent, és közben volt, hogy kicsit sajnáltam, hogy ezt mindenki megteheti. Ugyanis, amikor épp egy bűbájos plüssállatot emeltem fel, hogy megnézzem, észrevettem, hogy egy épp etetés után álló kisbaba ugyanezt tette, és az anyukája nem volt résen, hogy megbüfiztesse. Mindegy. Egy ötemeletes játékboltban van mosdó is.
Egyébként a kedvencem egy meglehetősen nagy és annál is ölelnivalóbb, pihepuha rózsaszín mintás bagoly volt, valamint az a bűvészkészlet, amiben kis piros fényeket lehet kivarázsolni az emberek füléből, hajából és orrából. Ezt a terméket két hobbittermetű és természetű, vörös göndör hajú srác reklámozta, és komolyan mondom, az egészet sokkal jobban élvezték, mint bármelyik vásárló.
Ebédeltünk is, fish and chips egy olyan pubban, ahol a lengyel nép mind a kiszolgálásban, mind a fogyasztóközönség tekintetében erősen felülreprezentált volt. A sötétbarna faborítás kifejezetten jól áll a szőke hajhoz és sápadt archoz.
Ugyanezen a napon volt, még ebéd előtt, hogy épp nem oly vígan baktattunk az utcán, és pont belebotlottunk a londoni francia katolikusok templomába. Csak be akartunk kukucskálni, de az ajtóban álló szimpatikus fekete fazon beinvitált minket és így ott maradtunk. Nem azt mondom, hogy sokkal vidámabban jöttünk volna ki, de valahogy kicsit megkönnyebbülve. Mindenesetre nagyon örültem, hogy pont azon a kis utcán fordultunk be és nem a következőn.
Így leírva nem tűnik olyan soknak, amit csináltunk, de eltelt vele az idő. Hazamentünk, s egy kis ejtőzés következett. Én olvastam, elképesztően élveztem, hogy regény van a kezemben, és hogy a regényt érzelmek szövik át, és az esztétikum szerepet játszik a szóválasztásban. Annyira elfásultam már a szakszövegek vég nélküli olvasásában, hogy teljesen így éreztem magam, mint az épp a kiszáradás küszöbén álló virág, amit véletlenül eszébe jut meglocsolni valakinek.
A legutolsó mutatvány a napból a hajmosás volt. Az egy dolog, hogy a zuhanyzó maga rémesen furcsa volt a vízhőmérsékletet irányító elemes távirányítóval, de hajszárító meg nem volt. Szerencse, hogy az amúgy is túlfűtött lakásban a fűtőtest felé valahogy oda tudtam kucorodni. Édesanya mondta, hog yő régen mindig a sütő előtt szárította a haját. Nem is tudom, ilyenkor nagyon hálás vagyok a technikai fejlődésnek, még ha egyszer szórakoztató volt a fűtőtest felett tekeregni.
Este, mikor már pizsamában voltam az ágyban, Édesapa még bejött beszélgetni egy kicsit (vagy úgy is mondhatnánk, hogy kiment a konyhába, és hoppá, ott voltam én), és megbeszéltük egy kicsit a világot, még egy üveg bort is kibontottunk mellé. Aztán másnap korán reggel Édesapáék elmentek, én pedig egyedül maradtam Londonban, zsebemben egy lakáskulccsal és egészen homályos elképzeléssel arról, hogy mit is fogok két napig még kezdeni magammal.
