Ha csak szociológiára járnék, ma lett volna az utolsó vizsgám. A politológia miatt azonban hátra van még egy vizsgám a törökgáborelemez blog szerzőjével - magával Török Gáborral. Nagyon király lesz.
Azonban ez a "már vége lenne" érzés még így is kicsit könnyűvé teszi a szívem és nehézzé az alvást. Úgy érzem, most ha lenne valaki itt, akkor reggelig fent maradnék vele és nagyon jól éreznénk magunkat. Mellesleg pedig azt hiszem, körülbelül akárhányszor végig tudnám hallgatni ezt a számot:
https://www.youtube.com/watch?v=iWGL3mPE114
Tényleg nem érzek egy telítettségi határt.
Ma amúgy az utolsó szocos vizsgámon, módszertanon, hogy is mondjam - kicsit csalódtam. Annyit tanultam, és a végén úgy éreztem, hogy tényleg sikerült elérnem, hogy legalábbis az anyaggal kapcsolatban ne lehessen zavarba hozni (amúgy nyilván menne és nyilván gyorsan). Ebbéli magabiztosságomban, és mert tudtam, hogy utána moziba megyek, nem annyira szóbelihez öltöztem, hanem kiöltöztem konkrétan. Nevettem is magamon meg reméltem, hogy nem érti félre a bácsi, hogy mindig farmerban és smink nélkül jártam órára, most meg csiribú-csiribá egy kicsit sokkal igényesebben, de úgy éreztem, annyira szükségem van rá a hosszú-hosszú mackónadrágban töltött napok után. (Mármint nyilván nem a mackónadrág hosszú. Izé.)
De a szóbeli szánalmas volt. Az adminisztráció hosszabb ideig zajlott, mint a vizsga. Hármat kérdezett és már kint is voltam. Ráadásul a kérdések olyanok voltak, hogy tanulás nélkül is, pusztán az órai részvétel alapján ment volna minden... De ház mindegy. Nem szebb így az élet, hogy pontosan megértem, miért a t-eloszlás szerint számolja a jó statisztikus a szignifikancia-szintet és nem a normális eloszlás alapján? Igazából büszke vagyok magamra.
Vizsga után az egyik, nagyjából fél órával korábban felkelt csoporttársamnak igyekeztem a legtriviálisabb összefüggéseket megvilágítani, mérsékelt sikerrel, ha már bemászott vizsgázni... Nem tudom, mennyi sikerrel. Aztán az egyik lánnyal elmentünk csokit venni, mert szegény eléggé kettest kapott és nagyon elkeseredett. Utána sétáltunk egyet, a csoki hatott, Adri közepesen megnyugodott, s a Mammutban elváltunk egymástól. Aztán megjött Nóri és megnéztük a Harry Pottert, ami igazándiból nagyon rossz volt. Én igazán csalódtam, a párbeszédek és a szinkron is egészen bántóan primitív volt, és a kígyótól megijedtem. Annyira gyengék az idegeim. Egy idő után nem bírtam ki és muszáj volt elkezdenem beszélni és kifejezni, hogyan is érzek. Szerencsére olyan kevesen voltunk és olyan szellősen ültünk, hogy ez nem igazán zavart senkit...
Egyébként amikor mozijegyet veszek, mindig elgondolkodom azon, hogy vajon az eladó vagy pénztáros mit gondolhat. Főleg, ha valami kevésbé menő filmre ülök be. Bár már nem emlékszem, mi volt a leutóbbi és leggázabb film, annyit nem járok moziba. De az tény, hogy még a Harry Potterrel kapcsolatban is kicsit zavarban voltam. De hát mindegy. S azután, hogy a film végén felkapcsolták a villanyt és láttam, hogy előttem két sorral két ötvenes pasas ült és épp a filmet vitatta meg, még inkább átértékelődött a jegyvásárlás mint olyan megítélése. Hogy ők mit kerestek ott...?
Igazából lehet, hogy lassan le kéne feküdnöm. Bár holnapra csak regenerálódást tervezek. Későn kelés, hosszú reggeli, vasalás és filmnézés. Délután rászánok egy kis időt és elképzelem, hogy a becslés standard hibáját és a hibavarianciát a szupresszorhatásssal együtt szorosan batyuba kötöm és leeresztem a patakon. Így a fejemben jelentős területek fognak felszabadulni a magyar politikai rendszer című tárgy számára. Ez után a művelet után pedig felülök a HÉV-re meg minden egyébre, amire kell, elmegyek a Pince Színházba és megnézem az Eper januárbant.
(A fenti számhoz kéne találni egy darabot, aminek a betétdala lenne. Van olyan darab, amiben korunkbeliekről van szó? Olyan jó lenne kivételesen valami ilyesmivel foglalkozni... A Harold Pinter-féle fekete rémdráma ma este kevéssé vonz... Pedig meg is vettem antikváriumban magyarul.)
No, most uraim, jó éjszakát, fel tapsra hát, ki jó barát, s Robin megjavítja magát!
