És tudom, hogy hanyagoltam az egészet, és hogy egy-egy kósza látogatón kívül a kutyát sem érdekli, hogy mit csinálok ezen az oldalon, de azért belevágok. Merthogy újra itt van a szeptember, és én újra itt vagyok egy ismeretlen szobában, egy ismeretlen emberrel, várva sorsom jobbra fordulását.
Szakkollégium. Csak arra vigyázzak, hogy ide ne írjam a nevét, nehogy a Google a hivatalos honlap után a blogomat dobja ki másodiknak. Szóval a helyet nevezzük Gellérthegyi Nagy Fehér Háznak. Röviden GNFH. Nagyon talányos. Persze lehet, hogy túlbonyolítom.
Szóval itt vagyok. Beköltöztem, félig tegnap, félig ma. Most fogok először itt aludni, tegnap még otthon voltam, vittem magammal a kis papírlapot, amire azokat a tárgyakat jegyeztem fel, melyek az életem bearanyozásához (vagy fenntartásához?) szükségesek. Így a tegnapi rakományhoz tartozott többek között: paplan, párna, ágynemű, fogkefe, fogkrém, bögre, kanál. Most ennyi jut eszembe, de biztos több volt, mert szerencsétlenkedtem egy sort a villamoson. Mármint villamosokon. Mármint HÉVen és villamosokon. És most az élelmesebbek máris kitalálhatják, hogy a GNFH valójában micsoda lehet. De ez nem baj.
Ma este abban a szerencsében részesültem, hogy Édesapa elhozott a második adag rakománnyal: pokróc, ruhák, kislámpa, villanykörte, WC papír, zsebkendő, szappan, kulacs (az előző rész tartalmából: a Spok kulacs), papucs, internet-kábel... A sort még folytathatnám. Nagy eredményként könyvelem el, hogy máris fakasztottam internetet, mégpedig az íróasztalom mögötti falból. GYőzedelmi kiáltás. Így hát most rajtatok, arctalan és számtalan, inkább csak képzelt tömegek, töltöm ki bizonytalanságom összes... hogy is mondjam. Szóval, úgy próbálom mérsékelni a meleg családi fészekből önkezűleg való kirángattatásom okozta megrázkódtatást, hogy több soron át tartó körmondatokba zokogom bele fájó szívem talán kissé körvonaltalan, ám annál erőteljesebb bánatát.
Lehet, hogy újra kéne olvasnom a tavaly ilyenkor krónikáját és összehasonlító elemzést végezhetnék. Az ECLÁ-n úgyis olyan jól eltanultam a close text readinget.
Egyébként remélem, nem lesz túlságosan közhelyes mindaz, amit innentől írni fogok. Tavaly megvolt az az előnyöm, hogy igazából meseországról írtam. Mármint nem fenyegetett az a veszély, hogy bárki összeveti a valóságot a leírtakkal. Most azonban a legtöbben majd tisztában lesztek azzal, hogy hogy is néz ki egy budapesti kollégiumi szoba, vagy milyen az élet egy ilyen helyen. Vagyis most arra kérlek titeket, hogy tegyetek félre minden előítéletet és tapasztalatot és friss szemmel tekintsetek arra, amit elmondhatok.
...
Itt közben telt-múlt az idő, lassan közeleg a holnap. Viszont én úgy döntöttem, regélek még egy kicsit. Szobatársam, Judit már nyugovóra tért, így csak halkan pötyögök a sötétben. Közben egy aggodalmammal viaskodom. Mert az igaz ugyan, hogy Judit aranyos kedves lánynak tűnik Békés megyéből, de az is igaz, hogy korábban érkezett a szobába, mint én és elfoglalta a jobb oldalt. Mármint azt, amin nem hűz keresztül a huzat. Én meg, aki még mindig a szigligeti középfülgyulladás és megfázás maradványit hordozom, amúgy is huzatos fejemmel kifejezettem érzékeny vagyok az ilyesmire. És ez egy ritka rosszul szigetelt kis szoba.
Mert amúgy kicsi is, és ezzel megint csak nem mondok semmi meglepőt, gondolom. De úgy kicsi, mintha egy csöppet Hófehérke lennék benne (nem, a bőröm nem fehér, mint a hó, a hajam sem fekete, mint az ében és az ajkam sem piros, mint a rózsa), viszont Hófehérke érezhette így magát egy csöppet, mikor belépett a törpék házába. A lábam épp csak hogy nem lóg le az ágyról, pont végigérek. Kérdés: mit csinálnak a fiúk, illetve a 170 centi feletti lányok?
Nem tudni.
Szóval koli. (A huzat egyre rosszabb. Itt tenni kell valamit, de mit lehet tenni? Ó jaj. Üdvöz légy, egy évre előre szóló folyamatos fejfájás...)
Igazából kissé fáradt vagyok. És bizonytalan. De talán kicsit bizakodó. És talán most egy kicsit elhiszem, hogy ez az év megcsinálható. Ahogy Churchill is mondta, „Nem ígérhetek mást, csak vért, gyötrelmet, könnyeket és verejtéket", de talán túlélhető. Meglátjuk. Csak ez a fertelmes versenyistálló-szag ne lenne idebent. Meg az előre elénk állított "most kell választanod, a kollégium mindenek felett" hozzáállás.
Nekem nem csak kollégiumom van.
Hála a jó égnek.
És most nyugodalmas jó éjszakát. El ne felejtsem gondolatban megszámolni a sarkokat.
