Például ne kenjük bele a fogkrémet a szemünkbe. Még véletlenül se. Mert csíp. És mert szemben a mentol nem menő.
Ja, és ne nyírjunk füvet. Mondom ezt a szorgos szomszédnak. De nem hallja. Csak én hallom, ahogy nyírja. Hejh.
Tegnap például kora hajnalban felébredtem (no nem a fűnyírásra, hála a jó égnek), még épp csak szürkült, és kiálltam a balkonra, és teljesen olyan volt, mintha egy madárházba léptem volna be... Szabó Lőrinc jutott eszembe megint, a "Hajnali négykor bekiabáltak, ahogy a torkukon kifért, bár az ablak alatt a fáknak zöld korcsmáiba még alig ért, még nem is ért új fénye a napnak, s mint a bolondok, úgy kacagtak, kurjongattak az ablak alatt vad vigadozással a kerti rigók" kezdetű vers. Igazából tényleg csak a kezdetet akartam ideírni, de valahogy a vers úgy van megszerkesztve, hogy képtelenség abbahagyni.
Szóval akkor arra gondoltam, hogy az összes többi buta meg ilyenkor alszik. És aztán visszafeküdtem én is:D
A kora reggel persze már elmúlt. És itt szeretném a saját figyelmem felhívni valami másra. Névszerint hogy nem szabad reggelnél másfél órákat elüldögélni és csak beszélgetni, mert meglesz a böjtje ennek is. Például olvashattam volna. Meg most is olvashatnék. Még két hónapom van itt, pont júni 29-én kapjuk meg az oklevelünk, és addig esszék tömkelege vár ránk meg több száz oldal, és nem. Nem megy. Annyira lágy a levegő és annyira színesek a virágok, hogy képtelenség a szem evolúciójának pesszimista időkalkulációjával foglalkozni...
No megyek. Evolúció.
