Tegnap elmentem Spokba, és amikor kiléptem az ajtón edzés után, megcsapott az a jellegzetes, hihetetlenül üde tavaszi záporillat, ami annyira de annyira hiányzott az elmúlt hónapokban. Rendesen megeredt az aprószemű eső, szerencse, hogy volt nálam törülköző, így valahogy legalább megpróbálhattam menteni értékes aznapi jegyzeteimet az elemek dühétől. Vagy inkább tréfás kedvétől. Igazából az se zavart volna, ha szétázik a háborús vers, amit patriotizmus órán kaptunk. Addigra már úgyis döntésre jutottam, hogy úgy leadom azt a tárgyat, mint a sicc.

Tegnap egyébként ez volt a nap fő feladata: eldönteni, hogy melyik tárgyat adom le és mit tartok meg. Ezért elmentem evolúcióra és patriotizmusra is, és mivel az ez utóbbit tartó nénitől nagyjából húsz perc alatt gyomorgörcsöt kaptam, a döntés nem volt olyan bonyodalmas. Elképesztő, milyen hamar tökéletesen ostobának érzed magad rekordidő alatt és mennyire szánalmasnak mindazt, amit gondolsz. És lehet, hogy gyávaság, kényelmesség meg megfutamodás nem vállalni a kihívást, de valahogy most erre nem érzem magam képesnek. Marad Bruno és a jól ismert és megszokott alagsori szoba, rengeteg olvasnivaló és logikai fejtegetések. Semmiféle érzelmi elköteleződés bármilyen érv mellett. Jó lesz. És legalább a középiskolai biológiaoktatás sem ment teljesen kárba. Csak megemlítették Gregor Mendel nevét, és nem rögtön tudtam, hogy bab- meg borsófajtákat keresztezett? Bámulatos. Erre mondtam azt egykor Sándor Andi óráján, hogy na soha, semmikor az életben nem lesz rá szükségem. És mégis.

Bámulatos.

És az a jó ebben az órában még, hogy persze nem fogunk a biológiánál leragadni, hanem az evolúció és az altruizmus kapcsolatáról is elmélkedünk majd, ami különösen érdekel. Szóval jó lesz. Addig pedig szorgalmasan olvasgatom, hogy az életért való küzdelemben a macskák elszaporodása egy faluban hogyan hat a környező virágpopulációra a tápláléklánc csatornáján keresztül.