Épp most jövök egy vetítésről, Nyár Mónikával, vagy nem tudom, mi lehet a magyar címe. Most sokat sejtetően valószínűleg csak annyit mondok, hogy elgondolkodtató... Az az igazság, hogy filmek után mindig úgy érzem magam, mint a molylepke, aki a lápmafény körül keringett, aztán hirtelen lekapcsolják a lámpát. Ebben az állapotban érthető, hogy a molylepke nem egészen képes nyilatkozni a lámpáról. Ezért nem is jelentkeztem a Bergman-kurzusra. Borzasztó vagyok rögtöni reakciókban, és olyan nagyon nincs kedvem kötelező módon elemezgetni filmeket.
De a jó hír, hogy a tavaszi harmadévben két filmes kurzus is indul, a Bergman és a Fantastic Screen, vagyis heti két vetítés várható, amin bárki részt vehet. Két biztos pontja a hetemnek.
Mert a többi még elég képletes. Ez a hét még amolyan csonka hét, nincs core, csak választható tárgyak, meg az emberek egy része, tanárokat is beleértve, Olaszországban ragadt. S különben se tudom, végül hol fogok kikötni. A Poetry and Philosophy óra tematikája ugyan érdekes, de a tanár bácsi (a szimbolikus fazon) inkább taszít mint vonz. A patriotizmust meg lehet, hogy lecserélem az evolúcióra... Holnap beülök mindkettőre, aztán majd elválik.
Egyébként ma a poetry órán kívül nem sok minden történt. Reggel visszaszereztem a Stabi kártyám és elmentem a könyvtárba, visszafelé pedig erőt vettem magamon és kerestem fürdőruhát. Sőt vettem is, ami döbbenetes hatékonyságot jelent a részemről, tekintve, hogy milyen ruhadarabról van szó. Utána haza, ebéd. És ekkor jött a nagy pofon. Tudniillik végre eltökéltem magam, hogy elviszem szegény beteg biciklim és kigyógyítom nagy bajából. Vagy kigyógyíttatom. De sajna a csúf való az, hogy a bicikli vásárlásakori (bolha)piaci értékével megegyező összegért cserélnék ki rajta a kérdéses, beteg alkatrészt. Mi következik ebből? Gyászjelentés, fekete masni a hajtókára, sirató, és vasárnap irány a bolhapiac. Második kör. Ha a javításnál olcsóbban találok biciklit, veszek egyet. Szörnyű. Életemben nem vettem ennyi biciklit még életemben. Szerencse, hogy Luzie megígérte, hogy eljön velem. Épp összefutottunk, amikor szegény járgányomat nagy búval hazafelé toltam...
Miért?!
Olyan csinos bicikli. Jó lenne legalább a vázat megtartani...
Elképesztően izgalmas lehet ám ezt olvasni, tisztában vagyok vele. Úgyhogy abba is hagyom.
És egész este a Bergmanon fogok gondolkodni. Nem épp egy megnyugtató mű. De biztos nem is azért készült.
No megjött szobatársam. (Egyedül volt ebben a házban nem keveset és a jelek szerint nagy szüksége van arra, hogy beszéljen. Azt hiszem, megadom neki a lehetőséget:D)