Oli vett mosóport, és így végre ténylegesen is lemoshatom az út porát nem csak magamról, hanem minden öltözékemről is. Ez jó érzés.

Ma sétáltam egy nagyot, az is jó érzés. Vettem havibérletet. Élvezet a köbön. Fogok vigyázni a kisfiúkra. Júliusra valószínűleg van munkám. Tetszett a legutóbbi Platón. Finom volt reggel a sonka. Megvettem februárra a repülőjegyem haza. Meg vissza.

Tényleg, mi kell még?

Egy emberi szó...?

Komolyan mondom, valami történt itt. Nem mondom, hogy mindenki depressziós, bár vannak súlyosan megviselt ábrázatok, és vannak, akik tökéletesen kivetkőztek önmagukból. Mintha nem is ezekkel az emberekkel éltem volna együtt három hónapig.

Persze ez még csak a második teljes napom itt, és az első, amin tanítás is volt. Talán ez szívja le az ember agyát ennyire. Meg az órarend egy kész felfordulás erre a harmadévre, itt egy óra szünet, ott a másik... Persze itt még mindig jobb egy óra szünet, mint mondjuk a Corvinuson... Van szép szobám, ahova egyszerűen visszajöhetek és élvezhetem a fizika szociális magányt mely intellektuális zsúfoltsággal párosul. Csehov meg Platón egyelőre egész jól megvannak, kíváncsi vagyok, mit fognak szólni, ha Szent Ágoston is felbukkan. Meg Máté és Pál. Egész szűken leszünk. Ráadásul koedukált szoba. És Cristina még meg sem érkezett...

Ó, a sikerlistához az is hozzátartozik, hogy vettem bélyeget. Huhh. Vállveregetés. Igyekszem behozni magam. És ma valaki az állomásra való csúszkálós sétám közben helybélinek nézett és meg akarta tudni tőlem, merre van a nemtudommilyen utca. Persze az is épp elég megtisztelő, hogy úgy nézek ki, mint egy vérbeli pankowi német, de ettől sajna még nem tudtam megmondani a néninek, hogy merre menjen.

Hoppá, és füzetet is vettem. Kimagaslóan sikeres napom van, nemde?

És ebben a harmadévben csak három esszét kell írni a fő kurzushoz. Igaz, hogy hosszabbakat, de akkor is. Apró sikerek. És ma a németóra is elmaradt. És bár Dirket roppantul sajnálom a betegsége miatt, a németórát most éppen egy csöppet sem sajnálom.

Persze a dolgoknak megvannak az árnyoldalai. Nem vagyok biztos benne, hogy most az összeset fel akarom eleveníteni. A legfrissebb árnyoldal ebben a sokoldalú világban (hogy elférjen a sok világos és árnyas oldal egymás mellett...) az, hogy valószínűleg a tanév vége és veronai munkahelyemen való megjelenésem között összesen egy, azaz egy nap van. Vagyis lehet, hogy Berlinből elegánsan Veronába repülök majd. Mert élni tudni kell.

No, és most belevágok, illetve folytatom a roppant mozgalmas Cseresznyéskert című drámát. Mármint az olvasását. Egészen, amíg el nem kezdődik az énekkar. Ehhez most nagyon úgy érzem, hogy nincs erőm. Annak a nőnek annyi sugárzó energiája van, hogy az ember már a látványától fakónak érzi magát. És vár még a franciaházi is holnapra.

Hát úgy néz ki, mintha ez volna az első tanítási nap?

Évek óta nem szánkóztam és ellenállhatatlan szánkózhatnékom van. Az se zavarna, ha csak húznom kéne valakit.

Ajajjjaj.