Vagyis vegyesek az érzelmeim. Mennék én is. A hó meg jön. Kinézel a rácson, hópihe karácsony. Benézel a rácson, szegény Anna mindjárt nekilát olvasni a Phaedruszt. Bori meg pár óra múlva Budapesten lesz. Néha úgy érzem, az élet nem egészen igazságos, aztán revideálom ezt a nézetem mert rájövök hogy nem az igaszágossága miatt szeretjük. Hanem amikor nekünk kedvez.
Vagy mittudomén.
Ha nem köhögnék, most nyakamba venném a várost és meg sem állnék Charlottenburgig vagy a nagy tóig (Wannsee?). Így viszont az egyedüli reális cél a cafeteria, ahol legalább meleg ebéd van.
Tegnap leadtam az eddigi legszenvedősebb esszém a Viharról, nem nagyon várom a pillanatot amikor belépek Judith irodájába a tutorial-ra... Mindegy. Ezen is túl kell esni.
Meg a következő 2000 szón. Kit érdekel Lysias épp most? Szomorú lehet filozófusnak lenni. Komolyan, az olyan dolgok hoznak lázba, hogy most akkor mekkora hatással volt Chephalus fiára ebben meg ebben a beszédében, ha jelen volt az Állam dialóguse alatt, Szokratész elmélete.
Kicsit sajnálom őket.
Meg magamat is. De magamat jobban, mint őket. Lehet, hogy ha engem is lázba hozna, akkor most ripsz-ropsz megírnám az esszét, aztán pedig nagy boldogan... hümm... nekiállnék kiradírozni a könyveimből a jegyzeteimet. Mert a könyvtárba vissza kell szolgáltatni mindent. Kivéve a becses Republic-kötetünket. Tudniillik azt az ECLA nagylelkűségéből megtarthatjuk.
Jó, mi?
