Még mielőtt újra belemélyednék tanulmányaimba, muszáj... írnom ide gyorsan.

Szóval a következőről van szó: számtalanszor tanúja lehet az ember, némiképp pironkodva, hogy az egyetlen szó, amit egy külföldi magyarul tud, vigasztalan módon bével kezdődik. Nyilván vicces kedvében volt, aki tanítgatta az illetőt.

Nos, amióta itt vagyok, sok vidító és ellentétes tapaszatalatom volt. Lucy köszönömöt és egészségedrét mond, Dan (Románia) meg akarta tudni, hogy kell kenyeret kérni, mert a Hargitán csak akkor szolgálnak ki, ha tudsz kenyeret kérni... Aztán itt van a lengyel bácsi a bolhapiacról, lengyel-magyar két jóbarát, meg a mexikói, akinek a felesége magyar volt.

Ami már a mi érdemünk, itteni magyar lányoké, az Var bravúrja: hetek óta, kiszámíthatatlan rendszerességgel, de elbűvölő kiejtéssel, ezzel szokott köszönteni minket: "ju regelt, dzsünyürüsegem". Ez azért valami, nem?

De ami a legjobb, s én még ilyet nem is hallottam... Ma elmentem jógázni. Ez volt a harmadik alkalom, lassan kezdenek megszokni. Előző alkalommal egy teljesen meztelen néni a csoportból (a német nők nem nagyon szégyellősek...) bemutatkozott az öltözőben, ma egy volt öttusázó bácsival beszélgettem. Meg kérdezgettek, hogy ki fia borja vagyok és mit csinálok itt. S azt hiszem, lassan a "die kleine Ungarin" megszólítás át fog úszni Annába.

De nem is ezt akartam mondani. Óra után épp a cipőm vettem, mikor odajött egy bácsi azzal, hogy magyar vagyok-e. Igenlő válaszomra kedvesen "jó napot"-tal köszönt. S utána már németül persze, elkezdte magyarázni (németezni...), hogy ő igazából egyetlen szót tud magyarul. De nem biztos, hogy jól. Elmondta. Először nem is értettem. De megkértem, hogy ismételje meg. Megtette.

Szerintem soha senki nem találja ki, mi mi ez a szókapcsolat, szóval inkább elárulom.

Őrölt fahéj.

Ilyenkor érzi azt az ember, hogy érdemes lennie. Ott, ahol van.