Ennek semmi köze semmihez. Mármint a címnek. De egy kellemesen izgalmas szó.

Szóval most épp egy verselőnek írok aki kommentversel, hátha elhitetem vele, hogy nem akartam senkit szellemi fogyókúrára fogni eddigi változatos és élvezetes (?) étrendje után. Csak jegyrendszer lépett életbe. Az olvasás és az írás és az alvás fejadagja nagyon kicsi, az igény rá pedig nagyon nagy. De most már kéne valami tényszerű is, nemde?

A szobánk csendesen tiltakozik még oly csendes léte ellen. A felkunkorodó padlószőnyegre fittyet hányva csöpög a fűtőtest, a virág utolsót sóhajtott és már az örök vadászmezőkön legelik és a lámpa villanykörtéje váratlan és pszichológiailag megmagyarázhatatlan kamikázeakciót hajtott végre. De még élünk.

A keresztes háborúk alatt ocsmányságok történtek.

Azt mondtam már, hogy volt hó. Volt köd is, meg frizbizés, és nagyon szép katedrálisok, de ez még hétvégén, hét közben a katedrálisokat szabadságolják. Unával és Borival egy röpke fél órára várkisasszonyok lettünk, dokumentálva az egész. Rengeteg fénykép van, de mindegyiken zavarbaejtően hasonlítok magamra, úgyhogy szerintem korlátozott hozzáférést fogok csak biztosítani.

Voltunk hegycsúcson, alattunk felhők, és két pózna állt ki a felhők közepéből. És nagyon okosan csomagoltam, mert egyedül nekem volt két pár cipőm ÉS papucsom, ezért jó száraz lettem egy jó vizes zuhany után. És sütöttünk barbecuet, vagyis grilleztünk, és láttunk püspöki palástot, ami a franciatanárunk, Edit lánya (szintén Anna) szerint roppant kényelmes éjszakai viselet lehet.

Az itteni emberek iszonyú érdekesek, sok beszédnek még alja se volt Christinával (Románia), Unával (Szerbia, és inkább nevetés), Luzyval (Németország, nagyon szép és igen-igen művészi, s mindennek ellenére hihetetlenül kedves lány. Együtt fogunk magyar meg német zenéket hallgatni. kultúrák találkozása. Meg utcaművészetet is felfedezünk majd. Készül a terv.)

De egyelőre csak a hegyről-hatévesen-leszaladásig jutottunk, nagy hangon és nagy kedvvel. És este le a faluba borozni (mármint szinte mindenki sörözött, de az olyan snassz), ja, és Aliát el is felejtettem, Belorusszia, nagyon érdekes. És ő is borozott. Ami vigasztaló.

Azóta meg festettünk Varral (és mindenkinek most mondom, hogy csak nyitott ablaknál próbálkozzon ilyesmivel), és még borbély is lettem. És tökkopaszra borotváltam a fejét. Sőt, mitöbb, akaratával és beleegezésével. Olysia majdnem sikítógörcsöt kapott mikor a folyamat közepén bekukkantott a fürdőszobába.

Amire a legbüszkébb vagyok, hogy mindenkinek minden füle megvan.

És még egy. Az ECLÁ-ra sokan azért jönnek, hogy kitalálják, mik legyenek. Júniusig szerintem egyenesen tökélyre fogom vinni a hajnyiszitelést. A jövő lassan leveti fátylát.

Hűha. Ha eddig eljutottál, veregettesd meg Jancsival a vállad, mert megérdemled. Én majd a fejem veregetem, hátha úgy jobban megy az olvasás. Meg az írás. Meg a jegyzetelés és németszótanulás. És akkor majd nyugodt lélekkel foghatok neki a verskeresésnek (poetry night ismét, önszerveződés), és találkozhatok azzal a berlini lánnyal, akivel véletlenül ismerkedtünk össze és megmutatja a környéket ahol lakik és a bolhapiacot és közben megbeszéljük hogy miért nem tudjuk, mik leszünk.

És... tulajdonképpen ennyi. Zidánok pedig nincsenek, ellenben ha nayon fáradtak vagytok és nem túl vidámak inkább elkenődöttek, nézzétek meg a The Purple Rose of Cairo című filmet.

Utána se fogjátok jobban érezni magatokat.

És mégis megéri.