A Harz hegységbe menet. De már megkerült. Mármint én. És volt hó, és csúszkáltunk és énekeltünk és hintáztunk meg sütögettünk meg sokat sétáltunk és én be is rekedtem. Meg volt nagy-nagy szél.

És most írhatnék hosszú elbeszélő költeményt, de szűkös az időm meg nincs senki aki homlokon csókolna előtte. Vagy ahogy (ahol?) a múzsák szokták.

Mindenesetre érdekes, hogy milyen csinos kis uzsonna-csomagot kaptunk útravalóul Rogertől, kedvenc és ínyenc pocakos főszakácsunktól. Ti láttatok már főtt, de nem keménytojást uzsonnában? Mellékelve kis zacskó só... Hát, igen. A német precizitás. Persze kaptunk hagyományos mindenféléket is, szendvicset meg almát, meg csokit, bár itt is kilóg a lóláb a kifinomultság terén: feketecsokis twixet kaptunk. Hűha.

Egyébként volt dómnézés, buszonalvás olvasás helyett (mert ugye azt senki nem gondolta végig, hogy nem tudunk majd száz oldalnyi Vallomásokat és minden más égi és földi jót legyűrni hegyre mászás közben. Meg buszozás közben se, ha már itt tartunk.)

És hó, hó, hó. Most ezzel a bűbűjos hegyes képpel távozom, majd valamikor írok, amikor épp nem... nem is tudom. Szóval amikor az idő megfelelő. Nyilván.