Szép nagyon ez a hosszú hétvége - mondanám, szerencse, hogy forradalmár őseinkre tavasszal csapott le a forradalmi hangulat. A tíz fok fölé kúszó hőmérséklet teljesen elvágta a tanulás útját, tett néhány kilométert a biciklimbe, felavatta a frissen vett tavaszi ruhámat és jelentős mennyiségű sarat rétegzett a bakancsomra.
Ez utóbbi az Ancsi által kezdeményezett hagyományélesztő színjátszós kirándulás következménye. Az előző esti koncert után kissé kábultan kibattyogtunk a hévhez Jancsival, át a Nyugatihoz, ahol megvettük a Nagymarosig szóló jegyet, megtaláltuk a többieket és is elzakatoltunk egészen Nagymarosig, csak közepesen zavartatva magunkat az ablakot kitartóan csíkozó esőcseppektől. Nagymaroson térképhasználati képességeink hiánya miatt a helyi erőktől kértünk segítséget, s fel is kaptattunk holmi csúcsokra. A kellemes, fekete sár lábszárközépig borított mindenkit egy idő után, egyes lelkes fenékre esőket feljebb is. Igazán nem vittük túlzásba a kirándulást, többet ültünk talán, mint mentünk, de a hangulat remek volt, sok nevetéssel és egyre több napsütéssel. A derültséghez Balázs, a hozzánk csapódott "Rendőrség" feliratú pólós aszkéta is hozzájárult (mindennemű táplálékot és folyadékot visszautasított az út során és nem beszélt senkivel. Biztosította az utat.)
Amikor hazaértünk, Jancsival már semmi értelmesre nem voltunk képesek. Megnéztük a Diploma előttöt, utána rituálisan Fluort hallgattunk, nem tehetünk róla, néha ránk jön és akkor a külvilág megszűnik létezni számunkra, akkora bulit csapunk. Végezetül a Büszkeség és balítélet új verziójával zártuk az orgiát, ezután Jancsi megfáradva lefeküdt, én meg még élveztem az internet csodáit. Kommunikáció felsőfokon. Lefekvés előtt még egy gyors éjféli konyhatakarítás Bachra, nagyon-nagyon jó volt, kár, hogy elfogyott a mosogatószer és így félkész munkát voltam kénytelen végezni.
Ilyenkor néha arra gondolok házimunka közben, hogy egy időre szívesen csinálnám ezt. Porolnék, porszívóznék, felmosnék, vasalnék, közben szólna a rádió vagy valami, és remekül érezném magam. Főleg, amikor ki kell vinni a teraszra kirázni valamit.
Sajnos, mint tudjuk, a diplomás szülő (apukám) jelenléte a családban erősen korrelál a gyerek (én) továbbtanulási és elhelyezkedési esélyivel, ez szinte a szociológia vastörvénye, így tudva tudom, hogy a fenti takarítónős álomképre nem sok esélyem van. És meg is unnám.
Álmodozni azonban lehet.
https://www.youtube.com/watch?v=EEctVuj7Edc&feature=related
