Ez volt az első nap tanulsága az egyetemen.
Kulturális antropológián a bácsi arcán megjelenő gunyoros fintor, mellyel a felteendő kérdések irányában tanúsított őszinte érdeklődésről biztosító szavait kísérte, meggyőzött arról, hogy ez lehet a kérdezőbiztos rémálma.
A bácsi egyébként más érdekes dolgokat is mondott. Többek között azt, hogy a kukorica végül is megfelel egy állatnak, úgyis olyan nagy szeme van.
Ennyi tanulság bőven elég is lett volna egy napra, azonban mély bánatomra még négy másik óra várt rám.
Attól tartok, lélekben nem volt elég időm felkészülni arra, hogy az új félév valóban elkezdődik, ezért csak vonszolom magam az órákon és napokon át. A koliba se költöztem még vissza, valami megmagyarázhatatlan vonzerő húz a saját szobám és ágyam felé. De már érzem, hogy jövő hétre gatyába rázom magam és visszamászom a hegyre lakni.
Tegnap végtelen tavaszérzés tört rám reggel, (tisztázzuk, ez még azelőtt történt, hogy elkezdett volna esni a hó). A legbiztosabb jele nálam a tavaszérzetnek, hogy előkerül a Hair, és hogy megmagyarázhatatlan vágyat érzek arra, hogy tulipánnal rakjam körbe magam. Persze végül csak a Hairből lett valami, este pedig, amikor kiléptem a koliból, hogy az utolsó hévvel hazamenjek (tisztára nem időhatékony, ám végül megtérülő cselekedet, ugyanis nagy örömömre Édesapát otthon találtam), már hóesés fogadott. Ez az elején inkább bosszantott, de amikor már az utcánkba értem, annyira szép volt, hogy nem tudtam neheztelni az égre. Az utcalámpák sárga fényében a hópelyhek árnyéka világosan látszott a járdát fedő vékony hórétegen, és ha az ember csak a járdát nézte, úgy tűnt, mintha fekete hópelyhek hullanának, melyek hirtelen eltűnnek, mikor a földbe ütköznek, hisz akkor a hópehely egyesült a vékony vattaszerű hóval és az árnyék megszűnt.
Otthon Édesanyáék voltak csak fent és abba a remek állapotba kerültünk, amikor az ember fél kettőkor csak azért fekszik le, mert tudja, hogy fél kettő van, nem pedig azért, mert álmos vagy fáradt.
Lassan az időm végére érek, kezdődik az órám, szociológiamódszertan A/II. Régi ismerősöm, Moksony bácsi biztos nagy szeretettel és tárt karokkal vár minden kedves hallgatót.
