Tényleg úgy érzem néha, hogy vétek ennyi élményt, tervet meg utazást egy emberre pazarolni, mint amennyi nekem jut. Ma este, miután remélhetőleg sikeresen összepakoltam, kimegyek a Keletihez és felszállok a 19.55-ös berlini vonatra. Holnap ilyenkor, sőt, tulajdonképpen már este tizenegy felé egy másik országban leszek, aztán megint egy másikban, majd a következőben... Berlinben vár a Hotel Berlin Prenzlauerberg, ahol négy kolissal együtt fogunk éldegélni egy hétig. A heti program pedig a State of the World Week, melynek témája: "What shall we eat?" I am already delighted.
Tegnap, mintegy ráhangolódásképpen, találkoztam Annával, Timivel és Borival és ismételten elálmélkodtam magamban, hogy négy annyira különböző ember, mint mi, hogyhogy vágyik rá, hogy találkozzon, meg jól is érzi magát. Olyanok voltunk kicsit, mint valami, akár átlagosnak is mondható sorozat szereplői, akik mind megfelelnek valamelyik sztereotíp figurának, olyannak, amilyennek muszáj benne lennie egy tisztességes sorozatban. Ha a sorozatot nézed, biztos arra gondolsz, hogy na ezeknek tényleg semmi, de semmi közös dolguk nincs.
Végül is nekünk is csak az az egy évünk van, amit együtt töltöttünk.
Mindenki elmondta, mi jót csinál épp most, diplomázik (Bori), dolgozik és érettségire készül, hogy jövőre egyetemre menjen (Anna), nyelvvizsgázik és szintén egyetemre készül (Timi), én meg... Látszólag és elmondva rengeteg minden, épp most holtidő. Megvitattuk a love life topicot és jót nevettünk magunkon, én meg begyűjtöttem a legújabb ECLÁ-s pletykákat (melyekből meglepően sok van, elképesztő, hogy mi minden történt tavaly, éjjel-nappal, mondhatni az orrom előtt, miközben engem a tudatlanság fátyla borított).
A nagy találkozás után szétszéledtünk a szélrózsa minden irányába, én pedig találkoztam Lucával. Már úgyis cigiszagom volt a kávézótól, ezért beletörődéssel vettem tudomásul a Trapéz füst-és-sült-olaj-valamint-kajaszag-egyvelegét, s szinte éreztem, hogy tapadnak a szagmolekulák az aznap mosott hajamra. Szerencsére Luca társasága kárpótolt a héten már sokadik ráadás hajmosásért (amióta véget ért a vizsgaidőszak, a füstös esték megnövekedett száma miatt gyorsabban fogy a sampon...)
Találkozásunk célja az volt alapvetően, hogy végre megnézzük a Dogville-t. Meg is néztük, s bár az elején nagyon megijedtem, hogy ebből meg mi lesz, de végeredményben egy kiváló előadás részesei lehettünk.
Otthon, bár a hangulat nagyszerű volt (az ifjú John Travolta dalolt a nappaliban, elképesztően belőtt hajjal, s többször táncra is perdült, nem kis derültségre adva okot), egy idő után nem tudtam nem figyelembe venni, hogy bizony másnap - azaz ma - útra kelek, s ehhez mérten tanácsos lenne megtenni az előkészületeket az utazáshoz. Röviden: pakolás.
Ez az egy szó enyhe remegést kelt a tüdőm körül, s látványosabb eredményt keresve egy hatalmas kupac ruhában csúcsosodott a szobám közepén. Már megnéztem az időjárásjelentést, de az sajnos nem jelzi előre a reggeli hangulatom. Pedig ez a jelzés feltétlenül szükséges lenne, hogy tudjam, érdemes-e megsétáltatnom a szép ruhám és cipőm, vagy úgyis farmerban és bakancsban fogok átgyalogolni a héten. Olyan holmiaim vannak, melyek már hét határt bejártak, mégse gyakran kerültek elő a bőröndből...
Lassan tényleg ideje lenne rendet teremteni itt a káoszban. Ez lesz a mai második nagy harci tett, ugyanis a neptunos beiratkozáson épp most vagyok túl. Szociológia és politológia, aktív státusz. Minden remekül fog menni. A következő félévben. És egyébként is.
