A mai nap szinte felesleges és felejthető lenne, pedig csináltam dolgokat, igazán. Csak tökéletesen súly nélküli dolgokat. Igazából lehetett volna súlya is valaminek, aki miatt nem lett, annak szeretettel küldöm a következő számot:
https://www.youtube.com/watch?v=IbxfykEw924
Igazán bámulatos. De persze nem én alakítom a világ folyását.
No de elég a ködösítésből: mi is történt ma? Az történt, hogy délelőtt bementem a városba, és nagyon-nagyon élveztem, hogy már pont annyira meleg van, hogy gyors séta közben nem fázom. A Ferenciek terén találkoztam Évivel a koliból. Ő saját bevallása szerint az a fajta, és ezt én is megerősítem, hogy a vizsgaidőszak elején eltűnik, és akkor bukkan elő megint, amikor végzett. Ez most következett be, és ennek örömére elmentünk teázni. (Kicsit úgy érzem, hogy nem tudtam túl sokat hozzátenni a társalgáshoz, mert bizonyos témákat már annyi emberrel átbusongtam, hogy nem tudtam új érvet vagy nézőpontot csiholni magamból. De jó volt látni Évit a maga erdei kobold-tündér valójában.)
Utána a koliban volt jelenésem, próbát tartottam a színjátszó csoportnak. Ikszedik szövegpróba, ugyanis a nagy többségnek nem volt ideje megtanulni a szövegét. Pedig lassan jó lenne, ha előadást szeretnénk kerekíteni a dologból. (Szeretnénk...?)
A próba döbbenetesen hamar véget ért, Eszter tényleg jól meghúzta a szövegkönyvet, a kukába küldve Agatha Christie örökérvényű gondolatait. A próbát követően azok kellemes, üdítő beszégetések következtek a folyosón (mindenki megy valahova, de tulajdonképpen nem sürgős semmi), amelyek annyira hiányoznak, ami miatt szeretek kolis lenni. Találkoztam Blankával, aki a kolis színházlátogatásokat szervezi, meg Petivel, aki az énekkart vezeti, és kifejezetten jól éreztem magam.
Már csak egy megpróbáltatás várt rám: a féléves kolis értékelés. Ahol elméletileg a koli igazgatójával és vezérigazgatójával ültök le a nagy ovális asztalhoz, ők az egyik oldalon, te a másikon, előttük a saját irományod arról, hogy mennyire voltál eredményes, meg az indexmásolatod, és elmondanak mindennek, hogy miért is nem vagy szorgosabb meg miért is nem jobbak az eredményeid. Amióta kolis vagyok, folyamatosan hallom a rémtörténeteket, hogy mi mindent képesek mondani és mennyire szörnyű és milyen következetlenek. Ha filmet forgattam volna az eseményről anélkül, hogy jómagam is átestem volna az értékelésen, biztosan csecsemők lábáról szopogatták volna le a húst és közben véres szájjal vigyorogtak volna a kedves delikvensekre.
De persze a valóságban mindez nem így nézett ki.
Az igazgató úrnak távoznia kellett pont az én időpontom előtt (bizony, időpontunk volt, én 16.20-ra voltam beosztva, rend, az van), ezért Zoli értékelt csak. "Igazán, gratulálok. Ehhez nem nagyon van mit fűzni. És neked van valami mondanivalód? Hogy érzed magad?"
Most mondjam azt, hogy amióta véget ért a félév, azóta lassan embernek érzem magam? Nem akartam elszomorítani, meg úgyis olyan gyorsan tompul az emlék a fejemben, hogy már nem bízom a saját emlékeimben.
Zoli azért illedelmesen bent tartott öt-hat percig, nem tudom, ő lett-e több valamivel, de nekem most semmi olyan nem jut eszembe, amit eddig ne tudtam volna.
Hazafelé megkíséreltem venni egy farmert a Mammutban, mert a legkedvencebb kedvenc farmernadrágom sajnálatos módon kezd szétmállani, és bár nem túl látható helyen, vagy talán éppen ezért, a tudat nagyon zavar. De a boltban meg az zavart, hogy egy fazon jött oda segíteni, és nem biztos, hogy vele szerettem volna megbeszélni, hogy a derékvonalamra hogyan illeszkedik a nadrág.
Utálok nadrágot venni. (Megvenni. Pénzért. Reggel semmi gond a nadrágvétellel. Sőt. A szoknyához képest...) Meg cipőt venni is. Amihez le kell venni a cipőt, az már annyi macera...
Szóval a nadrágvásár elmaradt, a hévet viszont pont elértem loholva, ami a nap fénypontjának is tekinthető. És, hogy ellentmondjak önmagamnak, kivételesen nem tettem el a könyvet Aquincumnál, ugyanis annyira jó volt a fejezet, hogy Rómain a megállóban muszáj volt befejeznem a lámpafénynél.
És most vissza is térek Cécile kalandjaihoz. Már most látom, hogy nagyon rossz irányba halad a hölgy. De persze mindenki legfőképpen a saját hibáiból tanul.
Holnap pedig találkozom a berlini lányokkal és igazán elmegyek Lucával színházba. Szombaton meg felülök a vonatra és meg sem állok egészen Berlinig. A helyig, ami miatt ez az egész blog életre kelt. Egy hetes szellemidézés.
