A jelent tekintsük az utóbbi három napnak. Csütörtökön elvittük szegény érintkezési hiábs gépemet javíttatni, s amikor visszajön holnap, már nem is az enyém lesz, hanem Édesanyáé. Az enyém meg ez, amin most pötyögök és következetesen melléütök a hosszú í-nél. De majd megszokjuk egymást.

Csütörtük este úgy volt, hogy Lucával színházba megyünk, ugyanis karácsonyra ezt kapta tőlem. Át is jött, felöltöztünk, smink, minden, ami kell, és kissé késve nekiindultunk. Majdnem lekéstük az előadást. Majdnem, ugyanis az előadás betegség miatt elmaradt. De kaptunk másik jegyeket a következő előadásra, úgyhogy ami késik, nem múlik. Legalább utaztunk egy kicsit. Két órát, pontosabban.

Szóval vert seregekként hazamentünk és bánatunkat filmbe fojtottuk. A Washington Square, egy meglehetősen szomorú, rendhagyú és általam nagyon szeretett kosztümös film került terítékre. Utána képeket csomagoltunk és mi lenne ha virág lennét játszottunk, ami az egyik legeslegjobb játék. A képcsomagolási technikánk határozott javulást mutatott idővel, a kedvünk is javult az Édesapa által felajánlott tokaji elfogyasztásával arányosan. Utána már csak a pizsama várt és a megegyezés, hogy bőven ráérünk tízkor kelni. Én úgyis úgy voltam vele, hogy másnap szalagavató, harmadnap meglepetésbuli, és egyik sem arról híres, hogy az ember korán lefekszik, így nem árt rápihenni a dologra.

 Másnap délben elbúcsúztattam Lucát. Egyébként nagyon vicceset álmodtam, egy repülő vagy léghajó külső felén utaztam, ilyen nagyon ruganyos anyagon feküdtem, amire az ember szinte rátapadt és nem esett vagy csúszott le, velem szemben pedig mindenféle modern épületek suhantak el, amelyeknek a fala szintén nem volt teljesen függőleges, és a falakon is emberek feküdtem, ugyanezen a színes, fényes, ruganyos anyagon. Még arra is gondoltam álmomban, hogy annyira süt a nap, hogy le fogok égni, és mivel napszemüveg van rajtam, ezért annak a nyoma meg fog maradni a szemem körül. Ó, és volt valami spriccelő virág is az álmomban, de azt már nem tudom, hogy hogy került oda.

Este következett a várva várt szalagavató. Öcsém, János öregedése félelmetes mértéket öltött, tizenkettedikes nagy ló lett belőle. Meg kell említeni egyébként, elfogultság nélkül, hogy egészen kivételes esztétikai élményt nyújtott a színpadon. Mondhatni, jól táncolt. Ezzel, azt hiszem, mind egyetérthetünk. Aki keringőzött vele, az meg különösképpen egyetérthet.

Az eseménynek voltak kisebb-nagyobb hullámhegyei-völgyei, többek között ezért kötöttünk ki a másodikon Katával, Ancsival és Lucával, de egyrészt ott minden sokkal meghittedd volt, másrészt végre nem kellett az embernek illedelmesen ücsörögnie a hülye rövid szoknyájában. Amit hülye fejjel felvett, tehát meg is érdemli. Vagyis érdemlem. Mármint én.

 Az est további részét a Pedróban töltöttük, mivel nem éreztük magunkata eléggé ifjúnak az afterpartihoz. A Pedró nagyon kellemes hangulatot és nagyon kellemetlen szagot árasztott, de az első felülmúlta a másodikat, így egész sokat maradtunk s kábítottuk magunkat rendesen. Vagy beszéljek csak a saját nevemben? Abban biztosan. Végül, amikor már a zenét is lekapcsolták, a jeges hidegben hazavacogtunk az éjszakai buszon, s kettőkor már jószagúan feküdtem a saját ágyamban. Csak a fejem kóválygott még enyhén erre-arra, de hát sok minden történt, és volt, amin még gondolkodni is lehetett.

Azt terveztem, hogy jó sokáig alszom, de reggel hétkor kipattant a szemem és utána egyszerűen nem bírtam visszaaludni. Ezen annyira felidegesítettem magam, hogy inkább lementem kirámolni a mosogatógépet, meg nem mellékesen betömni a lyukat a hasamban valami élelemmel. Utána még agonizáltam egy kicsit az ágyban, csukott szemmel vártam, hogy jöjjön az álom, de helyette csak a gyomrom szorult össze időnként. Hát felkelek, nem bánom az egészet, mondanám a költő szavaival, és amíg Jancsi ájultan aludt (mégiscsak az ő afterja volt), mi Édesanyával a konyhában rendezkedtünk és készítettük elő a terepet az esti bulihoz. Torta, pogácsa, vargabéles, ilyesmik. Aztán lassan már mindenki kelt, mert ebédelni mentünk Jancsi tizennyolcadik és Mama hetvenedik születésnapja alkalmából. Ez nagy megpróbáltatást jelentett, nem csak azért, mert Édesapa előételt is rendelt és az után elég nehéz leküzdeni egy pizzát, ami amúgy elképesztően finom, de azért is, mert távolabbi rokonaink lányai nem voltak túlságosan együttműködőek a társalgás fenntartásában.

A hosszas ebéd után Jancsit Leventével és Édesanyával lepattintottunk, hogy menjenek moziba, amíg mi otthon szervezkedünk Nórival. Csak feltű és nélkül persze, hogy Jancsi ne gyanítson semmit. Otthon fejvesztett pincepakolás és pogácsasütés, lufifújás és ágytologatás, a lépcsőn egy egész edzéstervnyi fel-lerohangászást produkáltam, úgyhogy az első érkezők elől megszöktem a zuhany alá, aztán átöltöztem "csinibe". Az éves kvótát ebből a stílusból kezdem meghaladni mostanában.

Szóval szépen illatosan lelibegtem az emeletről, csak azért, hogy megint leizzadjak, mikor Levente hívott, hogy már elindultak haza, miközben a meghívott negyven emberből még csak öt jött meg. Leventééket eltérítettem boltba, hogy legyen ideje a népnek befutni (bár szerintem meglepetésbuliról késni a legnagyobb ízléstelenség, aki ezt olvassa, jegyezze meg és adja tovább, hátha egyszer egy jobb világra ébredünk.)

A meglepetés egyébként egész jól sikerült, csak Fola biciklije árulkodott egy kissé az udvaron, de ez az egy szervezési malőr belefér. Így hát kezdetét vette a buli, volt hozzá ünnepelt, ünneplők, étel-ital, muzsika. Emberek érkeztek továbbra is, és azt hiszem, a többség jórészt jól érezte magát. Én persze különleges vagyok és csakazértsem igazodom a többséghez. De a végkicsengés bennem is pozitív, azt hiszem. Mármint a különböző élmények közömböstől (=0) vett előjeles távolságának összege inkább pozitív. Ami pedig a legpozitívabb, hogy ez alkalommal nem én voltam az utolsó, aki lefeküdt és az első, aki felkelt, sőt, mire felkeltem, a többiek Levente parancsnoklásávan kitakarítottak. Amiért örök hála.

Azóta Édesapát elbúcsúztattuk, megy Angliába. Jómagam meg már egész régóta itt ülök a szobámban és életem történetét rovom virtuális papíromra. Hogy megőrizzem roppantul izgamas élményeim az utókornak és egy jövőbeni bölcsebb önmagamnak.