Mármint hogy utoljára írtam. De mostanában az ügyek felében tornyosulnak. Aztán ha éppen nem, és lenne időm, vagy pont leteszem a vértet és a pajzsot-kardot a nagy intellektuális hadviselésben, akkor már teljesen kiszárad az a valami, amiből táplálkozva valami említésre méltót írhatnék ide. Most sem tudom, mennyire lesz említésre méltó eme írás. Ma nem történt túl sok izgalmas dolog, a doktor néni például megnyugatott, hogy nem én vagyok ám az egyetlen visszaeső torokgyulladásos és fülgyulladásos. Szóval csak átlagosan vagyok rosszul nagyon. Utána ezen itthon szenvedtem egy kicsit, majd belemélyedtem a tanulásba. Mármint abba a véget nem érő papírhalomba, mellyel a tudás lángját akarják táplálni lelkes tanáraim. És volt, ami nagyon tetszett is, de volt, ami tömény szenvedésnek bizonyult. Közben mindenféle nagy tervek és elegáns megoldások sorakoznak a fejemben, hogy hogyan tudnék minden erre a félévre tervezett dolgot kivitelezni. Interjúalanyt gyűjtök, projektmunkát és TDK-t tervezek-szevezek, tanárokkal levelezek (brrr...), hogy miért nem tudok bemenni az órájukra.
De persze a legfontosabb: a hétvégi Eper januárban előadás. Az nagyon jó volt. Leszámítva, hogy, bár terveztem énekelni, nem tudtam. De egyébként remekjó volt. Azzal együtt, hogy nem bánom a hétvégéim hirtelen felszabadulását.
No jó. Igazából a fáradtság erősebb, mint az elszántság. (Ősz. Mostanában egy csomószor eszembe jut Berlin és az ottani emberek és a valószerűtlen messzeség, ahova kerültek. Ma váltottunk egy gyors levelet Varral, aki épp Jerevánban van. Fura. Belegondolni. A múltkor meg az volt a fura, hogy Cicerót olvastam és belém hasított, hogy ez az illető tényleg több száz évvel ezelőtt ott ült a Forum Romanumon és írokgatta a dialógusokat, az előtte pár száz évvel élt Platón mintájára. A történelem képtelen valószínűtlensége. Talán így nevezhetném az érzést.)
Ha lefekszem, vajon elmúlik a fülfájás...? Nem hiszem...
És egy régi klasszikus:
https://www.youtube.com/watch?v=YErXozSHW9w
