Mit mondhatnék? Tegyél be úgy mosást, hogy pont azt a farmert felejted ki belőle, ami miatt az egészet ma csinálod meg... Brrr...

Egyébként lassan már annak sincs értelme, hogy felírjam a tennivalóim, mert elég átvezetni az előző napokról elmaradt elemeket az egyre zsúfoltabb naptárban. Olyan szépen megfér egymással a "könyvet elkérni", a "TDK megbeszélés", a "mosás", a "joghurtot venni" és a "lepedő színjátszóra", hogy csuda. Ez persze csak egy rövid kis ízelítő volt.

Fura. Annyiszor megijedek, hogy mindjárt minden kicsúszik a kezeim közül, de aztán vagyok egy kicsit egyedül (és könyv, jegyzet nélkül) és akkor megnyugszom egy kicsit. Meg lezuhanyzom, hajat mosok... Félelmetes, hogy ezek a dolgok mennyire hathak a lelkiállapotra.

Ma Lucával sétáltunk egyet és végre megértettem, pontosan hogyan is kapcsolódik egymáshoz a Szadabság híd, a Gellérthegy és a koli épülete. Mármint ha nem akarom megkerülni a hegyet. És csodaszép őszi idő, annyira, hogy még egy utolsó ujjatlanos napot tartottam, annak ellenére, hogy esőt jósoltak.

Hogy csinálták régen a tanítást az egyetemeken? Akkor is ennyit kellett olvasni?

Most megyek is. Nincs jobb annál, mint hogy kedd éjjel szociológiai módszertant olvasson az ember, miközben a szél odakint baljósan fütyül. Szerencse, hogy én itt vagyok ebben a jégveremben... De legalább szél nincs.

Au revoir! (Átmentem az emelt franciacsoportba. Én, az én két éves franciatudásommal. Jó lessssz...)

És rájöttem, hogy a Carla Bruni számban a "chagrin" nem ösvényt jelent, mint hittem, hanem bánatot. az ösvény a chemin. Nem mindegy.

És még egy utolsó. A szobánkkal átellenben pont egy ilyen beugró van hűtőkkel meg mikrókkal. És az igencsak vicces, hogy innen hallom a csilingelést, mikor valaki éjfélkor még úgy dönt, gyorsan melegít magának egy kis töltött paprikát... Vagy bármi mást. Egy kis csemege.

(Hoztam tányért a koliba! Egy lépéssel közelebb a kiegyensúlyozott táplálkozáshoz. Kisvakondos lapos- és mélytányér. Kár, hogy nincs senki, aki megetessen.)

Bocsánat, Bartus úr, jövök már!