Általában igen. Esszéírás előtt/közben/közvetlenül utána viszont bevadulok. Utána pedig leeresztek mint egy kiszúrt gumilabda. A piros és pöttyös fajtából. Ami leeresztés után már csak arra jó, hogy kóbor kutyák adják szájról szájra.
De most már legalább végeztem. Azt terveztem, hogy közvetlenül utána megírom a motivációs levelet a szakkoliba, hát nem írtam meg. Valószínűleg azért, mert most épp nem vagyok motivált sehova se menni. Inkább csak fekszem itt. Viszont! Sikerélmény és nagy kolonc lerázása: kitöltöttem a lapot, ami az itteni évkönyvhöz volt kitöltendő. Szokásos könnyed eleganciámmal formáltam a keresetlenül humoros mondatokat az olyan remek kérdésekre, mint például "Hogyan változtál meg az elmúlt egy év alatt?", "Melyik olvasott szoveg változtatta meg az életed és hogyan?", "Melyik cafeteriai étel volt a kedvenced?" illetve "Mit fogsz csinálni tíz év múlva?". És végül, kínkeservvel ugyan, de kerestem három olyan képet, melyen vállalható a fejem. Ezeket mind csatoltam egy emailhez. És elküldtem. És most itt tartunk.
Vagyis jöhet a következő felvonásnyi olvasás, vagy írás, vagy esszétervezés. Vaaagy alvás. Vagy emailírás. Érzem én, hogy az események hasznossága fordítottan arányos az élvezeti szintjükkel. Még nem tudom, milyen kompromisszumot kötök a végén magammal.
Az is lehet, hogy csak idióta kommenteket fűzök hozzá nem idióta rokonaim blogbejegyzéseihez.
