Azt hiszem, a címben benne foglaltatik a mai legnagyobb hír. Mert mi más is történt ma? Kilencre előrehozott előadás Dantéról. Egy bűbájos olasz bácsi jött Oxfordból, meg két kollégája. A bácsi, hírneves Dante-szakértő olyan akcentussal bírt, hogy időnként egyszerűen abba feledkeztél bele, ahogy beszélt, nem pedig abba, amit ténylegesen mondott. Pedig nagyon is gondolatébresztő volt az előadás, üdítően más, mint amit az itteni Dante-felelősünktől, Tracy-től kaptunk. Az ő jelmondata: "everything is symbolic", nagy hangsúllyal a "bo" szótagon, hosszan és a hangot az üreges szájpadlás alatt görgetve. Elég kísérteties, ahogy a visszafogott, szinte suttogó hangján ilyeneket mond. És soha nem néz senkinek a szemébe.
Az itteni tanárok mindegyikének van valami mániája, megszállottsága. Vagy legalábbis a legtöbbjüknek. Főleg azoknak, akik hivatalosan és papír szerint is filozófusok. Néha az az érzésem, hogy bármit mondasz nekik, rámondják, szinte mantraszerűen, hoyg "hmm, interesting", és vagy hozzácsapják, amit mondtál, a gondolatfolyamhoz, amiben folyamatosan benne lebegnek, vagy egész egyszerűen megfeledkeznek róla. És most épp nagyon el vagyok bizonytalanodva, hogy fel akarom-e venni Tracy következő harmadéves tárgyát, melynek megnevezése Poetry and Philosophy. Persze még mindig inkább, mint a Feminizmus vagy az Evolúció nevű óra.
(Ez utóbbi főleg Bruno miatt nem vonzó számomra. Igen, a Wittgensteines bácsi. Most jut eszembe, hogy ma azt rémálmodtam, hogy önkényesen áttettek az Evolúció órára, és nem tudtam rajta változtatni és kapkodtam fűhöz-fához meg szaladtam a vargához de már nem volt mit tenni. Elmondhatatlanul elkeserítő érzés volt...:D)
Elhatározásra jutottam egyébként. Közérzetem nagyban rontja, hogy az ECLÁ-s párnák nem eléggé ergonomikusak. Vagy, magyarul szólva, hogy minden reggel úgy ébredek fel, hogy elaludtam a nyakam. Ezen, kérem, változtatni kell, és ha a változásnak az az ára, hogy felcsomagolom az otthoni párnám, hát legyen. Mert ez azért már mégiscak túlzás.
Egyéb... nem is tudom. Átredezték a Spokban a dolgokat és a matracok, ahol talajgyakorlatokat (mint például felülés) lehet végezni, oda kerültek pont a szobabiciklik alá. Mármint nem pont alá, de ha valaki felül a biciklire, akkor mint egy hadvezés tornyosul az alant elterülő felülők fölé. Én részemről inkább az utóbbi nézőpontból élem meg ezt, és azt kell, hogy mondjam, eléggé nyugtalanító és némiképp megalázó érzés, mikor kicsit vöröses arcszínnel, szuszogva az ember épp önmaga ellen küzd, és kinéz a fejéből, és egy visszabámuló , önmagához képes fejjel lefelé elhelyezkedő nyugdíjassal találja magát szemközt, akinek fel se tűnik, hogy már percek óta egy embertársára bámul. Csak nézelődött. És véletlenségből épp ott volt valaki. Szóval ez így nem olyan jó. (És a nyugdíjasokkal, akik reggel népesítik be a Spokot, még szerencséje van az embernek. Végül is, lehetne sokkal rosszabb is, nem?)
Igazából most épp focizni szeretnék. Erre persze nincs lehetőség, csak hozzáadódik a "mi mindent szeretne Anna" listához.
Reggel egyébként azt hittem, szívbajt kapok. Azon nem lepődtem meg, hogy éjfél utáni keltezéssel levelet kaptunk Brunótól. De a levél így kezdődött: "Is anyone up for a 6-hour class Thursday? I was thinking maybe from 3 to 9, but 5 to midnight with a short break for dinner would also work." Egyszerre összerándult a gyomrom és a végen kezdtem gondolkodni. Ez az ember annyira kételkedővé tett emberi funkcióinak létezésével kapcsolatban, hogy simán elhittem, hogy ezt komolyan gondolja. De aztán kisült, hogy csak ízetlen tréfáról van szó... Rövid órát ígér nekünk, ami kötve hiszem, hogy bekövetkezik. Egyszer már mondta, hogy ez most rövid lesz, és valóban, csak tíz perccel maradtunk tovább, mint amilyen hosszúra az óra eredetileg tervezve volt...
Hoppá, ki kell szednem a ruháim a szárítóból. Mielőtt valaki más kidobálja őket. Szóval búcsúzom.
