Nade hogy bölcsebb is talán? Az biztos, hogy tegnapról mára nem. Ha valami bölcsességet a közelmúltban elsajátítottam, az csak a mai napon történhetett. A meglepően sok meglepetéssel és felköszöntéssel kapcsolatban. Mert azért mindig meglepő egy új sms-t kapni.

Szóval, ha bárki kíváncsi, hogyan telt a születésnapom eddig, a következőkben tájékozódhat.

ELőszületésnapnak tekinthető Katáék ittléte és a távozásuk után a párnám alatt maradt fülbevaló. Melynek iszonyúan megörültem. Szintén előszületésnap az Édesanya által küldött vargabéles és hóvirág, külön nekem, a legelső idén:D

Ez múlt héten volt.

Előző éjjel borzasztó rosszul aludtam, mindenféle iszonyatosságot összeálmodtam, ahelyett, hogy szépen kipihentem volna magam, ahogy rendes embereknek illik. Lehet, hogy az a baj, hogy senki sem olvasot esti mesét nekem. Mostanában magamnak olvasok esti mesét, csak az a baj, hogy abba nem tudsz nyugodt lélekkel belealudni, hisz akkor ki oltaná el a lámpát meg takargatna be szépen a mese végén? Így az a szomorú helyzet áll elő, hogy szépen olvasok, és amikor veszélyesen közel kerülök az alváshatárhoz, magam altatom el magam a végén.

De ezzel gondolom sokan így vagyunk.

Mindenesetre természeti katasztrófáktól a moszkvai nemtudommelyik épület összeomlásáig és az erről való tudósításig minden volt az álmomban. Nem csoda, hogy hajnalban fel is ébredtem, és mikor meg akartam nézni, mennyi az idő, megleltem az első üzenetet a telefonomon. Innentől akár megint édes álomba szenderedhettem volna, de nem, mert valahogy félálomban az üzenettel kapcsolatban gondolkodtam. Ebbe el is fáradtam rendesen, ezért aztán az acting-órára mérsékelt lelkesedéssel érkeztem. Illetve, pontosabban szólva, kezdetben volt lelkesedés, de ez igen hamar tovatűnt, lévén, hogy ugyanazt a nyomorék jelenetet próbáljuk már hetek óta és lassan már hányok tőle, de egyszerre véghetetlenül unatkozom. De az elején meghallgathattam a gyönyörű happy birthday kezdetű melódiát, s irulhattam-pirulhattam egy kicsit.

Ebédkor meg egyenesen sokk ért. A rémisztő, kopasz, kicsit barátságtalan és mindenképpen megfélemlítő főszakács felköszöntött. Ami nem csak azt jeletni, hogy tudta, hogy valakinek születsénapja van, de egész pontosan beazonosította, hogy az a valaki én vagyok. Roger, minden tiszteletem a tiéd. (Persze él bennem a gyanú, hogy csak onnan tudja, mert előre nézegette, kit melyik jégszekrénéybe tudna belecsukni, miután egy óvatlan pillanatban leütött a húsbárddal... De az is lehet, hogy tényleg merő kedvességből érdeklődött.)

Délután Geoff-fel volt órám a zeneteremben, Wagner Trisztán és Izoldája. Na, ott majdnem elaludtam. Így jár az, aki éjjel alvás helyett egy moszkvai palota tragikus összeomlásáról tudósít. Ja, az óra elején Bori hozott nekem virágot, meg énekelt, ami iszonyú jól esett. Csak azt szeretném, ha jobban ki tudnám fejezni, mennyire örülök. Mert tényleg, iszonyúan, csak nem tudom se szavakba önteni, se máshogy kifejezni. Így hát csak bárgyún mosolygok.

Óra után úgy véltem, megérdemlek egy kis alvást. Le is feküdtem, s bolondos álmaim azonnal körém sereglettek (nem tudom, mi van velem mostanában ezzel a sok hülye álommal). És arra ébredtem, hogy Timi és Anna egy tortaként feldíszített tál tejberizzsel meg égő gyertyákkal meg egy üveg pezsgővel épp jönnek be a szobámba. Komolyan, ezek az emberek annyira jófejek... Pusztán azért, mert ma véletlenül azt találtam mondani, hogy te jó ég milyen szívesen ennék egy kis tejberizst, hát nem főztek nekem...?

Úgyhogy miután pezsgővel szerencsésen körbelocsoltam a padlószőnyleget (csuda hitte volna, hogy ennyire fel van rázódva és hogy a dugó majdnem kilövi a csillárt), békésen eliszogattunk meg elbeszélgettünk az élet dolgairól. Nekem meg eszembe jutott a két évvel ezelőtti, tizennyolcadik születésnapom Kőhányáson, ami a meglepetések meglepetése volt, és hogy akkor összesen egy üveg pezsgőnk volt és vagy tíz-tizenöt ember, és azt az egy üveget is a szomszédok hozták teljesen váratlan-véletlenül, és hogy az is mennyire jó volt... És hogy azért ezekre mennyire jó lesz emlékezni. Meg mennyire jó benne lenni. Még ha a zoknim kicsit pezsgős is, mert az előbb leléptem az ágyamról, pont bele a padlószőnyegen etrjengő, ámde láthatatnan és sunyin rejtőző foltba...

Annyira fura egyébként... Elkezdtem olvasni Dante Vita Nuováját, ami azzal kezdődik, hogy Dante hogy szeretett bele kilenc évesen halálosan Beatricébe. Mostanában folyamatosan ilyen népekről olvasunk meg halálos szerelmekről... Még Trisztánnak elhiszem - nade a kilencéves kis Dante...? Gyanús ez nekem.

Nincs kedve valakinek megírni a Trisztán és Izolda-történetet színpadra? Igazán sok lehetőség rejlik benne, és valami furcsa okból még senki nem harapott rá. Csak Wagner írt belőle operát. De ez számomra nem elégséges. Mármint az ő szövegkönyve. Ilyenkor szeretne az ember írni tudni. Vagy szeretne tudni írni? Vagy tudni szeretne írni? Bonyolult kérdés, nemdebár?

Apropó, ha valakit érdekel, épp most kaptam a linket arról a rövidfilmről, amit Var készített múlt harmadévben, s amelyben én is közreműködtem egy kicsit, íme:

https://www.youtube.com/watch?v=PNUndQcoW54

A lány szemgolyót én készítettem például. Meg én tologattam az autókat éjféltől hajnali akármeddig az első jelenetben. Mókásak voltak ám azok az idők...:D

Hümm, mit írjak még ide? Még egyszer köszönöm mindenkinek, akinek eszébe jutottam, mert jó dolog valakinek az eszébe jutni.

És most nem fogok csinálni semmit. Egész héten a  saját árnyékom után futottam, de most lemegy a nap és nem lesz árnyék és ezért felesleges futni is, ezért jön a... csillelés? Ahogy itteni sorstársaim kedvtelve hangoztatják.

Szóval csill. És mindenkinek nagyon szép napot!