Épp most itta meg a szerelmi bájitalt, melynek hatására olthatatlan szerelemre lobban Izolda iránt. S szerelme bánatunkra nem marad viszonzatlan, hisz az erényes hajadon ugyanabból az italból ivott, s így szerelme Trisztánéhoz hasonló. És a történet végén mindketten szörnyű halált halnak.

De addig még vár rám száz oldal. Ma este. És úgy szeretném, ha lenne rájuk több időm. A történet nagyon jól van megírva, hiába több száz éves, és az ember legszívesebben belesüppedne abba a világba egy időre.

A hétvége ezóttal csütörtökkel kezdődött egyébként és ma este fél nyolckor ért véget, mikor is felraktam öt kedves látogatómat a Hauptbahnhofon a vonatra - Katák, Bálintok, Annák, Danik és Tomik keveredtek a zsebkendők közé. De én biza ittmaradtam s csak néhány hajszál emlékeztet a vendégekre meg pár amatőr, telefonnal készített fénykép.

Odakint viharos szelek fújnak, s ezek az itteni folyosóra is betalálnak, hisz a közelmúltban valaki véletlenül megnyomta a tűzcsöngőt és automatikusan kinyílt néhány bukóablak, amit azóta sem lehet kézzel becsukni. De sebaj, legalább szívunk egy kis friss levegőt.

Most viszont megint belevetem magam a múltba, hogy lássuk, hogy mer Trisztán szerelemtől ittasan királya elé állni, hogy átadja neki szerelmét, mint a király menyasszonyát.

Az élet néha szívszorító helyzeteket teremt.