Mi tűrés-tagadás, de tényleg. Mert nincs kedvem újraolvasni Wittgenstein negyedik esztétikai előadását és aztán három oldalban reflektálni egy mondatára.
Szóval halasszuk ezt még egy csöppet.
Tegnap elmentem a Stabiba, és utána, a szép időre való tekintettel sétáltam egyet. Mondanám, hogy szép séta volt, de nem mondhatom teljesen őszintén. Tudniillik egész Berlin egy hatalmas korcsolyapályává változott. Komolyan. Átlagosan öt centi jégréteg borít mindent. És iszonytatóan csúszik minden. Csütörtökön akkorát estem Actingről jövet a lépcsőn, hogy a többiek szinte jobban megijedtek, mint én. Persze ez kívülről mindig ijesztőbben néz ki, mint belülről. (A különös csak az, hogy a hátsó ütésgátló felületemen, melyre ráestem, semmilyen elszíneződés nem látszik. Egy kicsit se vagyok lila.)
No mindegy. Kedves találkozásom volt egy nénivel, aki iszonyú óvatosan egyensúlyozva ment a bevásárlószatyrával, és ez annyira vicces volt, mert én is ugyanúgy mentem, csak szatyor nélkül, hogy rámosolyogtam. És erre visszamosolygott és valami olyasmit mondott (nem állítom, hogy minden szavát értettem), hogy "ugye mindannyiunkanak szükségünk lenne egy pár korcsolyára, aranyoskám".
Ja, egyébként a dóm előtti óriási, kissé lejtős területen szörnyű tragédia nyomaira bukkanhatott az arrajáró. Vert hadak csonthalmai. Hóemberháború.
Szóval lehetett ott valami hóemberépítő verseny, olyan száz hóember összevissza. És ahogy elkezdett sütni a nap és megroggyantak a hóemberek és néhány elvesztette a fejét vagy a seprűjét vagy a kalapját, tejlesen olyan volt, mint a hjáború utáni hadszíntér... Egy sárba tiport esernyő, mint meggyalázott nemzeti jelkép bólogatott az egyik törött szárával a szélben...
Mi más történt... Benéztem néhány templomba az Unter den Linden környékén, s van egy gyanúm, hogy talán megtaláltam Bálint templomát. Az ingyen pisilási lehetőséget ugyan nem ellenőriztem, de valahogy így képzelem a helyet, amiről beszéltél. De majd három hét múlva meglátjuk.
Ó, és voltam a Nikolaiviertelben, ami egy ilyen nagyon kicsi és nagyon régi városrész 12-13. századi épületekkel. Szép volt meg kedves, csak sajnos a lábam elé és alá legalább annyira kellett néznem, mint felfelé a homlokzatokra.
Délután aludtam egyet, mert megtehettem és mert szinte semmi más halaszthatatlan dolgom nem volt (sajnos Wittgensteint halaszthatóként kategorizáltam és nem intéztem el tegnap), és aztán este elmentem a Metropolisz című 1926-os német film vetítésére. Az ember azt hiszem, vegyes érzelmekkel távozik a filmről, de nem bánja meg, hogy elment. (Miért gondoljuk néha, hogy menő elmesélni hogy megnéztünk egy fekete-fehér némafilmet és tetszett? Különlegesek leszünk?)
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy azért mesélem ezt, mert úgy vélem, ez menő. Tényleg érdekes volt és tényleg egy csomó későbbi scifi elemei megjelennek benne. Nem is csak scifi, mert a StarWars egyértelműen befolyásolódott (passzív - túl régóta vagyok Németországban...:D), de az olyanok is, mint a Disney-féle Szépség és a Szörnyeteg végén lévő tetőn verekedős jelenet is eléggé hasonlít az őrül tudós és a szerelmes közti dulakodásra. Meg szkájpolnak is a filmben. 1926. Nem semmi.
És aztán a napot egy sms tetőzte be a kedves színjátszósoktól, ami teljesen bearanyozta a napom meg egy kicsit el is nosztalgiásított. De aztán lefeküdtem és - nem aludtam el még órákig, hanem olyan kellemes félálomban feküdtem. És most már tényleg nincs mivel húznom az időt, muszáj belevágnom a munkába.
Ti meg színjátsszatok csak nélkülem, majmok:D (Vagy Jancsi esetében: te kis cochon...)
