Elég rég ne jártam erre. Jártam viszont mindenfele másfele, ha ez számít. Van egy fekete macska, aki mindig az orrom előtt mászik le az erkélyről. Van egy csábító ágyam, amelyik ma is elcsábított és  olvasás helyett inkább álmodtam. És annyira értelmes és ijesztően élénk és aktuális volt az álmom hogy azóta is csak  álmodok.

Tényleg nagyon jó ez az ágy.

Zenét hallgatok füldugó nélkül, mert Cristina elment estére. (Went out. Miért létezik ez minden nyelvben, gli italiani possono uscire, the english-speaking people go out, mi meg szerencsétlenkedünk az elmegy szórakozni című retrószagú szintagmával. Ej.)

Tiszta nosztalgiám támadt ma, mert Ancsi küldött egy linket a vereses népszerűsítű videóról, és rátaláltam a szalagavatós nyitókeringőre (cések, Luna). Szerencsére mielőtt elérzékenyültem volna, Cristina visszajött a... nem is tudom mijéért.

Ma egy olyan bácsi jött vendégelőadni, akinek az a meggyőződése, hogy a platói dialógusok valójában óriási hatással vannak és voltak a dráma világára, és hogy elmélete szétrobbantja és a feje tetejére álllítja az arisztotelészi drámaelméletet. Lehet, hogy el kéne merülnöm ebben egy kicsit, főleg, ha jövő harmadévben bejutok az Acting and directing című kurzusra. A másik jelöltem egy kurzus Wittgensteinről. Igen, Bálint, ez miattad van. Hátha utána legalább egy kis töredékét megértem annak, amit felőle vélsz és majd jól hozzá tudok szólni. Persze ez az indoklás, hogy miért ezt a kurzust választom, egy kicsit furán veszi ki magát, de hát birkózzanak meg vele.

Jaj, valami nagyon vicceset szeretnék idézni. Tegnapi olvasmányomban ez akasztott meg annyira, hogy levágtam a könyvet a földre és majdhogy rá nem tapodtam. Bár legszívesebben a szerző, Frank Kermode fejére tapodtam volna rá. A szövegrészlet így hangzik:

"Brabant believed that Bergson inherited the notion through Spinoza's duratio, and if this is so there is a historical link between the aevum of Proust; furthermore this durée réelle is, I think, the real sense of modern 'spatial form', which is a figure for the aevum."

Bevallom, hogy bár a fent említett úriemberek többségének legalábbis a nevével már összehozott a sors, ez a tény nem bizonyult elegendőnek amúgyis véges türelmem további fenntartásához. Helyette lementem a pingpongszobába, ahol a román szekció, Cristina, Diana és Dan épp pingpongbajnokságot tartottak. Egy idő után Era is csatlakozott, és bolodogan és gondtalanul pingpongoztunk a Rammstein lágy zenéjére. Csodás volt.

Mellettem szemrehányóan hever Az ember tragédiája. Hever a tragédia, bizony. Esszét is fogok írni ám belőle. A közeli, ámde ködös jövőben.

Előre érzem, mi a trimeszteres rendszer nagy hátulütője. Azt hiszem, igen nehezen fogom tűrni, hogy egy évben három apokaipszist fogok átélni az Aquinói Szent Tamás által először használt és a fent is említett aevum értelmében. Egyszerűen szólva, nincs kedvem egy évben háromszor kiömleszteni a belem és örkényien húzni magam után és aztán a két trimeszter közti szünetben szépen visszarakni mindent a helyére és viszonylag észrevétlenül bevarrni a hasadást. De kénytelen leszek ezt tenni.

Ja, Tomi, képzeld, volt egy lengyel vendégelőadónk is. Nagyon kedves, kicsit izgatott bácsi volt, aki az óra elején rövid összefoglalót nyújtott a lengyel filozófiáról. Csak úgy általában. Sokat nevettünk. Üdítően más volt, mint az itteni dolgok.

Mit is írhatnék? Tegnap vettem fekete ruhát. Mert jövő hétfőn fellép az énekkar. És egy eléggé hosszú tárgyalási periódus után sikerült eldönteni (a többieknek), hogy feketében és pirosban legyünk, mert a fekete-fehér olyan unalmas. És hogy milyen cipőnk legyen. És hogy használhatunk-e parfümöt. És még egy csomó ilyen igen lényeges dolgot. Hát olyan cipőm nem lesz, mert az anyagi kereteim szűkösebbek annál. Már az is érdekes volt, hogy rájöttem, hogy a kabáromon kívül nincs is fekete holmim.

Az az enyhe gyanúm, hogy itt a kórusban a kórus platóni ideájának imitálása több mint két stáción ment keresztül, valószínűleg így lehetséges, hogy ennyi szó folyt éneklés helyett öltözködésről. Nekem pedig ez nem kenyerem. Ahogy azt se tudom elhinni, hogy ez lenne a világmegváltó szöveg, amit meg kell osztanom mindenkivel boldogult arccal: "ding-dong-ding-dong, that is their song". Mármint a csengőknek. Azért ez elég nagyszerű. Ezt mind mondják. Ezt mind továbbadom.

Ez az alt szövege. Nem mondanám, hogy a szopránéban sokkal több a gondolat.

Eh, mindegy. (Ez az ehh valahogy közel áll hozzám. A poétius, mégis valahogy prózai sóhaj. Mármint a poéta használja, mikor épp prózaiskodni támad kedve.)

Ez mind butaság.

Lehet, hogy olvasnom kéne. Aztán megyek jógázni. Alig várom, hogy megint semmi másra ne kelljen gondolni, mint hogy... minden izmom feszül és fáj és fejjel lefelé vagyok és egy szíjjal a hátam mögött össze van kötve a karom. És hogy mindezt én csináltam. És vissza is tudom csinálni.

Na jó. Egyre furábban hangozhat, amiket írok. Lehet, hogy most abba is hagyom. Jó éjt.

(Miért nem mondhatjuk elköszönéskor, hogy jó estét? EZ elég fura. Na mindegy.)