Ma Annával megtaláltuk Berlin egyik legmenőbb helyét.

Nem vicc. Az Ostbahnhoftól nem messze a folyóparton. Ilyen strandszerű homokos-partos hely, grafittikkel, HVCS-k és beszívott arcok... De annyira jól néz ki, hogy csuda. Ott ültünk egy padon (jó pár van belőlük, mindenféle vidám színre festve, meg fotelek. A homokban. Meg van valami bár is. Meg rasztahajú népek. Valahogy tetszett. A rasztahaj.)

Szóval ott ültünk egy csomó ideig és csak beszélgettünk. Még soha nem beszéltem ennyit Annával, és megállapítottuk, hogy kölcsönösen téves képet alakítottunk ki egymásról találkozásunk pillanatában. És ez nagyszerű. Mármint hogy rájöttünk a téves képre. És most már van egy jobb.

Eleredt az eső. Nem olvastam el az Állam következő könyvét. Holnap megint suli.

Ezt persze pozitívabban is meg lehet fogalmazni. Egész nap kitartott a pulóveres szép idő, és csak most szomorodott el eléggé ahhoz hogy essen. És ma annyira nem foglalkoztam akadémiai előremenetelemmel, hogy jövő héten teljesen pihent aggyal vághatok bele mindenbe.

És ma egyébiránt egy iszonyú jó helyen voltunk misén Annával meg Borival. Ilyen éneklős-fiatalos helyen. És aztán szereztem egy berlini falas rajzot a fél karomra, bár nem ez volt a terv. De így is vicces. Annyi tinta van a karomon hogy zuhanyzáskor kék víz megy a lefolyóba. Sőt a falon kívül egy karórát is kaptam, amin sosincs éjfél.

Ez az ötlet pedig kitűnően beleilleszkedik a mostani gondolataim sorába. Nem lenne egyszerűbb, ha néha elmaradna a másnapba való átmenet és még egy kicsit ma maradna?

De most már menthetetlenül itt a holnap... És holnap (ma) majd nagyon sokat kell még olvasnom.

Ó jaj Platón, miért van tíz fejezete a könyvednek...?

(A hév elment ma egy vidámpark felett. Ez most úgy hangzik, mintha amúgy nem arra járna. Ez nem így van. Csak eddig mi nem jártunk arra. De a sötétben, kivilágítva, falnakmenően jól nézett ki.)