Mármint a repülőtér. Ilyen hosszan.

Tegnap hajnali ötkor kezdődött a napom, azzal a célzattal, hogy időben kiérjek a schönefeldi reptérre. Ugyancsak tegnap nagyon sok francia embernek sokkal később kezdődött a napja, mert sztrájkoltak. Ha én sztrájkolnék, biztos egész nap ki se kelnék az ágyból. Vagy igen, és tűkön ülnék hogy jaj sztrájkolok és most mi lesz.

De nem vagyok francia és nem sztrájkolok, így csak azért ültem tűkön, hogy jaj, odaérek-e a szombati rendelési idő keretein belül a szemészetre. Tudniillik az a repülő, aminek engem Berlinből Budapestre kellett volna engem repítenie, Párizsból érkezett. Volna. Sőt igazából meg is érkezett, felteszem, a berlini személyzet nagy meglepetésére. Úgy tűnt ugyanis, hogy ők már letettek a gépről. Amikor érdeklődni akartam, hogy mégiscsak merre jár a keresett gép, azt mondták, nem tudják. Ami egy csöppet furán vette ki magát a Berlin-Párizs távon. Mégse a Bermuda-háromszögről beszélünk, ahol csak úgy köddé válik egy gép.

Ma legalább tudom, hogy mi a helyzet. Ugyanaz, mint tegnap. A sztrájk folytatódik, én meg ittragadtam Ferihegyen. Mellettem egy néni sakkrejtvényeket fejtett, a másik meg fejtegetett. Mármint azt fejtegette, hogy még mindig jobb várni mint lekésni. Ebben persze van némi igazság. Jobb. Csak nem ideális. Még otthon lehetnék.

Aztán aludtam egy kicsit. Lehet, hogy nemsokára felmegyek az étterembe levásárolni a kártérítési utalványom. Merthogy ilyenem is van. Mily boldogító.

Igazából az se rossz, hogy találtam vezeték nélküli netet. Meg telefonáltam. Meg olvastam. Ez mind csupa jó. És az egyes terminál kifejezetten barátságos. Például van hol ülnöm. Tegnap kicsit elhagyatottan éreztem magam egy fűtőtesten kucorogva. Ami ráadásul hideg volt.

Ja, ami még vicces. Édesanya volt olyan drága és jó és sütött vargabélest még éjjel az elméletileg ma este tartandó 16-os ház vacsorája alkalmából. Hát csodák csodája, a vacsora elmarad. (Innentől két lehetőség van. Első: megzugeszem az összes vargabélest és irgalmatlanul rosszul leszek utána. Második: szépen és áldozatkészen végigmászom az összes szobán a kis műanyagdobozommal. Mindkettő remek.)

Mit írhatnék még? Itt velem szemben van egy fal a folyosó közepén, rövid is és semmilyen és elég funkciótlannak tűnik, és van rajta egy kerek lyuk. Ez az egy tetszik benne. A lyuk. Olyan másfél méter átmérőjű és valami fényes fémmel van kibélelve.

Kihallgatott beszélgetés a személyzet köréből:

- Mi vagy most, Sanyi? Kettő?

Érdekes.

Remélem, hasznosabban töltitek a délutánt, mint én. De én legalább biztos nem vagyok terrorista. Vagy olyan jó vagyok, hogy az átvilágításnál nem tűnt föl senkinek. De ti még bárkik lehettek.

Egy ritka és becses üdvözletet küldök mindenkinek még Magyarországról. Remélem, a következő már Berlinből érkezik.

És most valami eleség után nézek.