Merthogy több időm nincs.

Tegnap igen szép körsétát tettünk az égiek által elrettentőnek szánt időben, nagy-nagy, mondhatni télelei szélben Schönbergtől Kreuzbergig, Dirkkel, a némettanárral. Mostanában, amikor kilépek egy épületből, gyakran van karácsonyi hangulatom. Bámulatos, hogy az ember (legalábbis én) minden évben elfelejti, milyen is a téli levegő. Nyáron el se tudom képzelni, hogy valaha is igazán fázzak. Aztán mégis.

Épp most locsoltam meg a virágomat a spok-kulacsból. Nagyon szép bartságos teremtés ez a virág, olyan közepe zöld - szirma belül bordó kívül sárga fajta. Volt tiszta sárga is, de valamiért emellett döntöttem. Választani mindig nehéz virágok közül, ott van a sok tő egymás mellett és együtt olyan nagyszerűen néznek ki, aztán kiveszel egy tövet és olyan kis satnya. Aztán hazaviszed, és az az egyetlen, és ezáltal rögtön különleges is. És itt nyílik az orrom alatt.

A szobát még le se írtam, csak azt, hogy átrendeztük. Szóval a helyzet a következő: belépsz a meglehetősen nehezen nyíló és magától becsukódó ajtón, és először egy színes kendőt pillantasz meg. Ezt az ócskapiacon vettem egy hete vasárnap, külön azzal a céllal, hogy kifeszítsem a polc ajtó felé eső oldalán, és így a polc mögött elhelyezkedő ágyamon ha fekszem, a belépő nem épp a képembe mászik bele. Az ágy fejénél van a fűtőtest (ez tudom, fura, de időnként nagyon praktikus tud lenni, főleg mostanság, hogy hol fel, hol meg lekapcsolják a fűtést, így hol megfagyunk, hol megsülünk. Ki se kell bújni az ágyból, mégis elérem a csavarókát. Ráadásul így a törülközőm is ki tudom teregetni. Meg minden mást is. Nocsak.)

A szoba ajtóval ellentétes oldalán van a fűtőtest ás az ágy feje, tőlük jobbra vagyok én. Most, mármint. Az íróasztalnál, ami kockaalakú és piros. És elfoglalja a hatalmas, plafonig érő és földig is érő ajtó-ablak (?!) egyik szárnyát. A másik szárny ellenben nyitható, csak most előtte van a kuka. Az asztalomhoz tartozik egyébként egy asztali lámpa, az ágyhoz meg egy olvasólámpa (láthatóan NEM akarják hangsúlyozni, hogy az egész szoba kiválóan alkalmas olvasásra...) Az ágynemű zöld csíkos, ez nekem nagyon tetszik. Van egy nagy kockaalakú párna és egy paplan, és én még hoztam egy kispárnát, amit Ancsival együtt vettünk, mert gondoltam, hogy egy nyulat azért mégse hozok a bőröndömben. Christina erről láthatóan másként gondolkodott, mert ő elhozta a rózsaszín zoknis foltos és sapkás tehenét. A bőröndjében. Csak úgy.

De én azért boldog vagyok a kispárnámmal. A nyúl meg otthon boldog.

Az asztalomon sorakozik még a két napszemüveg (személyes védjegyem mostanság), tollak, kincset érő zsebkendő (kéne venni), könyv (kéne olvasni... nagyon...) használt buszjegy, mappa, papír, gép.

Az ajtóablakon fentről derékig érő kék függöny, a padlón barna padlószőnyeg. Ja, meg Christina valahonnan szerzett egy ilyen nagy babzsákot, ez most a lábam (és az asztal) alatt hever. Az ablaktól jobbra Chris szekrénye, tolóajtós, tükrös. (Az én tolóajtómon csak egy tükör van. Az övén kettő. Viszont beköltözéskor az ő ajtaja kiesett, az enyém meg nem. Viszont én majdnem kitéptem a konnektort a falból. Véletlenül. És nem is látszik. Már. De az ágytologatás tehet róla.

Szóval a szoba jobb külső sarka a szekrény. A folyosó felé befelé haladva áll Chris békaformájú szennyestartója (felszerelt és tapasztalt a lány. És a béka is jópofa.) Utána asztal, mindenféle dolgokkal, utána Chris ágya. Letakarva ágyterítővel. Felszerelt és tapasztalt lány. És tényleg nagyon szép ágytakaró.

Már megint sarok. A folyosó felé eső falon (ahol a bejárati ajtó is van) áll Chris polca, tele millióegy kozmetikai és egyéb eszközzel, pedig ő tényleg nem az a lány, aki vakolatnak keni a sminket. Csak ápolt és igényes. Néha szégyellem az én polcomon árválkodó testápolót. Olyan magányos. Csak szemcseppek vannak mellette. Abból viszont jó sok.

Szóval a polc mellett az én szekrényem, egy tükörrel. Benne a ruháim. Mármint az akasztós dolgok, mert a többit az ágy fiókjaiban tartom, a hajszárítóval meg az ilyenekkel együtt.

A szekrény tetején a bőröndök várják sorukat, hogy újra szükség legyen rájuk. Ez Chris ötlete volt. Említésre méltó még a kalap, mely több dicséretben is részesült az utóbbi egy hétben (mióta itt vagyok ugye. Már több mint egy hete. Még csak egy hete.) Származási hely: Firenze, Olaszország. Származási idő: 2009 február. A származást látták: egy Bálint és egy Kata.

Nahát most már aztán biztos mindenki le tudná rajzolni a szobám. Én is. Nem tudom viszont, hogy ezek a rajzok mennyire hasonlítanának az eredetire. Node sebaj. Szerencse, hogy nem lerajzolni kell, hanem élni benne.

Nem igazán így képzeltem a rövid kis írást mielőtt nekivágnék az olvasásnak (The Sense of an Ending... wáháhá). Késő van igencsak, este pedig opera. Eszméletlenül művelt leszek.

(Errefelé vannak népek, akik farmerben mennek operába. Pedig ez a flancos Staatsoper. Sic transit gloria mundi. Azért szerintem jó lenne, ha pár ilyen konvencionális dolog, mint szépen felöltözni, ha már operába megy az ember, megmaradna. A farmerom úgyis vizes. Merthogy beraktam mosásba. Merthogy ma felfedeztem a mosógépek rejtelmes világát. Mert muszáj volt. Mert már nincs tiszta ruhám. Vagy hát alig. De majd most...)

Rájöttem, hogy nem szeretem a mosóport. Az ilyen öntős sokkal jobb.

De ez igazából mindegy.