Ez volt a hétvégém. Lassan már nem látom, hol végződik egy hét és hol kezdődik egy másik. Ugyanúgy, ahogy nem értem, hogy válhat el ilyen tökéletesen a telehold az égtől - nincsenek csillagok.

Péntek este hirtelen indíttatástól vezérelve, francia, Mousetrap-próba, dupla szakirányos nemzetközi jog pótlóóra és három pszichológiai teszt kitöltése után biciklire ültem és meglátogattam Katát Csillaghegyen. Következésképpen szombaton kelhettem hétkor, hogy visszaérjek a koliba kilencre és aztán háromig próbálhassunk, hiszen kedden előadás. A próba után épp csak egy zuhanyzásnyi idő, és jön félelmetesen megnyerő külsejű, inges-zakós, frissen OTDK helyezett bátyám, hogy levigyen Balinkára SZISZ-es bevonó táborba. Impulzív énem elfojtotta bennem az életösztönt (aludj, ha aludnod kell), és bele a mélyvízbe lementem a táborba. Mint lehetséges jelölt. Aki esetleges felvétele esetén elhagyná a jelenlegi Gellérthegyi Elitkollégium kötelékét. De még nem biztos benne, ahogy annyi minden másban sem.

A SZISZ-esek egyébként ritka szeretni való társaság, elfogott egy kicsit a szomor, hogy nem itt kezdtem szakkollégista pályafutásom, meg közben kicsit félek is, hogy négy szobatárshoz és folyamatos dzsemborihoz kicsi vagyok még, de aztán persze rögtön eszembe jut, hogy még ott a felvételi - előbb ők döntenek, hogy tetszem-e nekik, majd aztán beszélgethetek magammal.

A bevonó után már mint kedves ismerősök köszöntünk el egymástól, bevonók és bevontak. Visszamentem a koliba, lemostam az út fáradalmait, az éjszaka térdtől lefelé lefagyasztott, ám napközben teljes egészében kiolvadt lábamat a zuhany alatt áztattam egy kicsit, hajat mostam és zenét hallgattam és ez mind nagyon jó volt. Még úgy is szép, hogy az ELTÉ-n szünet van, hogy jómagam a Corvinust boldogítom és lehetne egy természetes irigység bennem, amiért Judit például otthon csücsül. Másfél hétig. De most jó így egyedül.

Miután kizuhanyoztam magam, vasárnap lévén elmentem a Sziklakápolnába. Kicsit meglepődtem, de kellemesen, hogy virágvasárnap van és barkaszentelés. A mise után a barkával ültem biciklire és mentem a Bárkába, hogy a kolisokkal színházazzak egyet. A darab egészen fantasztikusan pocsék volt, a dolgon az se javított, hogy az éjszakát vacogó forgolódással töltöttem, és azt is röviden. Mit mondhatnék, elég kellemetlen, amikor az embert bóbiskolásából váratlan ordítás/sikítás/mindkettő riasztja fel, nem egyszer. Most mondom: nem, nem lehet hozzászokni.

A darab után a friss levegő a járgányon egészen felébresztett. Az iparművészeti előtt egy éjjelnappaliban vettem egy pogácsát, és egy kefirrel egyetemben meg is vacsoráztam mindkettőt, miközben hitetlenkedve néztem az egészen ezüstérmeszerű holdat, ami ott hivalkodott, vagy inkább uraskodott az egyébként bársonykék égen, amit a csillagoknak nem volt merszük összeszórni.

A koliban szinte senki sincs, furcsa ez az üresség. Főleg azzal a tudattal, hogy jövőre talán én se leszek itt. Legyek? Vagy ne legyek? A Mousetrapesek már azt tervezgetik, hogy milyen darabot adjunk elő jövőre... Talán most jön az, hogy ha volna két életem?

https://www.youtube.com/watch?v=D1dKZMVFU58&feature=related