Ma órák után bementem a Sziklakápolnába egy kicsit, hogy ne csak egyedül egyedül legyek. Hosszúak voltak az utóbbi napok, és ha csak a közül lehet választani, hogy állandóan valakikkel vagy vagy teljesen egyedül, az nem a legjobb. A bácsi a bejáratnál barátságosan köszön, szerdánként már várja, hogy jövök, és mintha valami játék lenne, minden héten föltesz egy kérdést. Mára az jutott, hogy ide járok-e a BME-re, mire mondtam, hogy nem, oda, a Corvinusra.
Mikor kijöttem a kápolnából, az a bámulatos idő fogadott, amikor a zápor éppen csak hogy elállt, még minden csöpög, de már kisütött a nap, és a beton, amerre csak nézel, párolog a napsütésben. Ma egészen hideg volt, és a kép frissessége annyira de annyira széppé varázsolta a napot, hogy csuda. Az az idő, amikor az ég már meg is bánta a sok elhullatott esőcseppet, és inkább egyszerűen és könnyedén visszaszívja.
