Bármennyi legyen is az ideális szám, már biztosan túlléptem. Agonizálok, a tanulás nem megy, szombat este van és az egyetlen megnyugtató dolog az estében a zene, mármint a tény, hogy találtam újat és jót, de még maga a zene se nyugtat meg, mert azt a név és forma nélküli vágyódást ébreszti fel bennem valami ismeretlen és újszerű iránt, ami épp azért veszélyes, mert névtelen és forma nélküli volta miatt lehetetlen beteljesíteni.
Sajnos a pótcselekvés a tanulás helyett az emailnézés. Ugyanaz az arctalanság: nagyon szeretnék ám valakitől levelet kapni, de hogy kitől, az egy teljes rejtély. (Annyira szeretem ezt a szót a kétféle jével, hogy most nem is találok rá szavakat.) Még a kismillió levlistára érkező butaságok is üde változatosságot jelentenek, ami direkt ijesztő.
Ó Guttman és Likert, segítsetek skáláitokkal ezen a kilátástalan estén.
