Mert ugye egyedül nem megy, és a jelek szerint minden alkalommal, hogy megpróbálnám megtanulni, ott terem valami vitéz lovag, aki kisegít és ezzel ismételten elesem annak lehetőségétől, hogy magam boldoguljak.
Az égre pillantva mindnyájan megállapíthatjuk, hogy itt a tavasz. Ezzel kapcsolatban egyeseknek a szerelem jut eszükbe, másoknak a természet ébredése, de azt hiszem, családi hátteremet tekintve nem meglepő, hogy első gondolataim között a bicikli is szerepel. Így hát ma az egyetemről hazafelé tartva el is határoztam, hogy mindegy, hányféleképpen esküdött már ma ellenem össze a sors (az persze soha nem derül ki, hogy kivel s furcsa módon senki nem is firtatja), de ma este Nóri anyukájáéknak az operaelőadására biciklivel megyek.
Hazaérve a koliba el is kértem a biciklitároló kulcsát, mire a portás, aki láthatóan tréfarépát reggelizett, azt mondta, hogy olyan nincs, csak kerékpár-tároló. Később azonban ő maga is elismerte, hogy ez gyenge volt. (Amúgy fura ember ez a portás. A nevét még mindig nem tudom - "tudtam, de elfelejtettem", - és soha nem tudtam, hányadán is állok vele, a tegezés és a magázás határán ingadoztam. Végül a Tangó előadása után meguntam ezt a nagy bizonytalanságot, hisz az élet túl rövid ahhoz, hogy azon gondolkodjam, vajon tegezzem-e Róbertet (Sándort vagy Tamást) vagy magázzam.)
A bicikli meg is volt, ahogy kell, egyetlenegy gondom volt csak, a kriminálisan lapos kerék. Hát Zoli (Gusztáv vagy Elek) segítségét kérve megszereztem a pumpát és nekiálltam volna pumpálni. Azonban az ergonómia nem volt eme pumpa erőssége, így, bár valamelyes haladást értem el a gumi keményebbé tételében, a sikertől még távol álltam. Igazi sziszifuszi munka: amikor ki akarod húzni a fúvókát, akkor a belepumpált levegő nagy része elszelel.
No de ekkor érkezett a felmentő sereg. S valóban seregről beszélünk, hiszen először Jani, a történész-közgazdász-jógabajnok bukkant fel, akit egyébként így ismeretlenül is nagyon kedvelek, pont olyan magas, hogy én ne érezzem magam magasnak, ha vele beszélek, de ne is kelljen túlzottan felfelé nyújtani a nyakam, s felajánlotta szolgálatait, ám ekkor érkezett Szilárd (Csaba vagy Lajos), hogy szintén a segítségemre legyen. Én meg először is nem szerettem volna, ha Jani miattam elkésik az akárhonnan, ahová ment, mire ő, dehogy, nem siet, mire Pál (Kornél vagy Eugén), hogy akkor ő nem akar zavarni, mire én, dehogy is, és a nagy kölcsönös mentegetőzés közben magamban majd megpukkadtam a nevetéstől, annyira vicces volt. Végül a két úriember elintézte a hátsó kereket, Jani (stílusosan) utána kereket is oldott, mi meg Konráddal (Károllyal vagy Elemérrel) felfújtuk az első kereket. Mégiscsak más, ha egy fizikus nézi meg, hogy mekkora a keréknyomás...
Ezek után, főleg, hogy immáron a biciklilámpámat is megtaláltam, és mind az első, mind a hátsó működik, semmi sem tarthat vissza, hogy az Óbudai Társaskört kerékpáron közelítsem meg.
Itt a tavasz.
