Halódó telünk utolsó rúgásai még okoztak egy kis hószállingózást tegnap, épp eleget ahhoz, hogy az ember a Tangó előadása után csizmát vegyen és nem sportcipőt. Ennyi a fergeteg része.
A Tangó maga fogadtatása szerint nem sikerül rosszul, s ahhoz képest, hogy az előző pár éjjel nem aludtam sokat, és hogy az előadás előtt fél órával még egy biztonságpolitikai kurzuson ültem, igazán nem is lehetett okom panaszra. A fáradtság annyit okozott, hogy az egész darab nagyon lassan pergett le előttem. Még miközben beszéltem vagy csináltam valamit a színpadon, akkor is nagyon tudatában voltam az idő múlásának és a tőlem másfél méterre ülő emberek jelenlétének. Például, hogy a vetkőzős résznél Zoli közelítőleg két lépésnyire ült tőlem... Mindez fura volt. A taps a végén jól esett, meg a gratulációk (néhány nagyon kedves ismerősöm is eljött, a berlini Timi és Anna és még sokan mások), de Imi annyira el volt kenődve és én is annyira elfáradtam, hogy az öröm nem tartott túl sokáig.
A darab után a népek egy része, velem együtt, felkerekedett egy kis vidámkodás után nézni, de annyi bezárt kocsmát találtunk (gazdaságos kocsmatúra...), hogy mire beestünk a BME egyik kolijának a kocsmájába, én már csak az ágyba akartam beesni. Mindenesetre az a íz perc, amíg vágyam tettre váltottam, épp elég volt, hogy a füst beleigya magát minden ruhadarabomba, a hajamba és a bőrömbe is.
Visszasétáltam hát, immáron egyedül a Móriczra, a szállingózó hóban, táska nélkül, lemerült telefonnal, ami fura, időm kívüli érzéssel töltött el. Az ember éjfélkor, egyedül, ilyen helyzetben inkább érezze magát időn kívül, mint biztonságon kívül.
Épp elértem az utolsó 61-est, pár percen múlt az egész. Kis szöszmötölés után le is feküdtem, de már megint nem sikerült a kialusszuk magunkat programcsomag megvalósítása. Judit csizmája nagyon hangosan kopog.
Mélabús csütörtöki nap. Kevéssé szimpatikus emberekkel folytatott interakciók. Francia házi következik hamarosan.
Addig is viszont:
https://www.youtube.com/watch?v=O8MClBoNlfE
(És mit mondjak: a szöveg is tanulságos.
"Suis-je parfois fragile
Ais-je vraiment le choix
M'arriverais-t-il d'être à cran, tout bas
Pensais-je à la mort
Pour enfin arrêter d'être si fort, sais-je au moins pleurer
Refrain:
Non jamais, au grand jamais
Regardez est-ce que je tremble
Non jamais, plutôt crever que de laisser la vie me descendre
Non jamais, jamais, au grand jamais...
Céderais-je dans mes bras
La place de ma guitare
A une bague au doigt ou à ces filles d'un soir
Suis-je des froids glacés
Quand je monte sur scène
S'est on déjà brûlés à la chaleur humaine
Refrain
Non jamais, au grand jamais
Regardez moi ! est-ce que je tremble
Non jamais, plutôt crever que de laisser la vie me descendre
Non jamais au grand jamais
Et achevez moi si je tremble
Car jamais, au grand jamais je ne laisserais cette vie me descendre
Non jamais ... jamais ... jamais
Au grand jamais
Augrand jamais")
