Evolúcióra egészen visszatért belém ha nem is az életkedv, de legalább a lélek, így mondhatni aktívan részt vettem az órán. Kicsit remegve írom e sorokat, ennek oka a későbbiekben ki fog derülni.

Szóval Darwin után útnak indultam a Spokba, és mikor odaértem, épp akkor kezdődött egy óra, amit még nem próbáltam. Gondoltam, ez valami jel, és még pont beslisszoltam az ajtón.

Namost az óra egy boxedzés volt. Rajtam kívül az edző, két kétméteres izomjancsi meg egy ugyan nem két méteres és nem is olyan izom meg nem is jancsi hanem Basti meg Sergiu volt ott, s beléptemet feljőtlen derű övezte. Az edző a bemelegítés alatt láthatóan roppantul jól szórakozott azon, hogy én úgy gondoltam, hogy részt veszek pont az ő óráján, pont ezekkel az emberekkel. Szökdécseltünk és püföltük a levegőt mindahányan, egyre jobban lihegtek a népek, gyöngyöztek a homlokok és pirultak az arcok. Az én fejem különösen gyönyörű, nyár derekán kicsattanóan érett paradicsomra emlékeztetett. (A szomorú, de általam már elfogadott valóság az, hogy elég, ha mondjuk öt percet futok és máris ilyen remek színben pompázom. Konkrétan mint aki mindjárt összeesik szívelégtelenség vagy valami hasonló miatt. De eddig még nem estem össze. De ők persze nem tudhatták, hogy ez mormális, és ezért derültek.)

Szóval box. A levegő püfölése és rúgdosás (kick-box?) meg szökdécselés után felkerültek a kesztyűk és kezdhettül egymást is püfölni (hála a jó égnek az izommanókkal soha nem kerültem párba). Jópofa volt ez még az elején, de egyrészt unalmas egy kicsit, másrészt enyhén remeg a kezem így utólag, mint ezt már jeleztem fent. Ezt is kipróbáltuk, kipipálva, de nem leszek állandó résztvevő.

Az este, egy jóleső zuhanyzás után azzal telt, hogy intenzíven kínoztam magam. Edit franciára azt a feladatot adta többek között, hogy egy francia menüt állítsunk össze előételestül-desszertestül-mindenestül, úgyhogy belevetettem magam a franciák kulináris mélységeibe. És köszönhetően korunk fejlett és kifinomult fotótechnikájának, igencsak nagyokat nyeltem. Olyan messze van még a reggeli, és a minőség hol marad ezekhez az ételkölteményekhez képest...? (Már az ebéd is olyan fura volt... Roger rókagombát készített, de az egész annyira keserű és gyanús volt, hogy senki nem bírt az első falásnál többet enni. Suttogópropagandaként terjedt a hír, hogy ne merészelj gombát kérni mert egy merő borzalom. Persze nyíltan senki nem mert lázadni, mert akkor mi lesz holnap?)

Lassan lefekszem. Úgyis aludni kéne mármost mert lebontják a várost. Ma annyira szép volt hazafelé sétálni a Nordendstrasséról. Tipikus sétálóidő. Kár, hogy nem volt kivel elmenni sétálni... (És most egy kósza, nem kötődő gondolat. Miért gondolják azt az emberek, hogy én festem a hajam? Nem változik semmi, és ilyeneket kérdeznek többen is, hogy mi az, sötétebbre festetted? És hitetlenkednek, mikor mondom, hogy festék még nem érintette a hajam. Valamint nem dörgölőzik sült lapocka számhoz s szívemhez kisgyerek. Napok óta kattog ez a sor a fejemben.)

Szóval jóéjszakát. (Vira szerint ez úgy hangzik, mintha japánul lenne.) Mindenki álmodnom ma éjjel különösen szépet.