Megjöttem. A szobában fojtó meleg, és egy kissé búbánatos, de láttamra szintén kissé felderülő Cristina. Hát igen, betegnek lenni egyedül annyira nem jó dolog. Szegénynek annyi ideje volt, hogy kidekorálta a szoba felé eső felét, teleragasztotta a falat, kitakarított és minden ilyesmi.
Én meg letekertem a fűtést, beraktam a mosnivalót, kipakoltam a táskám és hoztam vizet a kulacsomba (ez az egész folyamat alkalomról alkalomra gyorsabban megy, már gondolkodni se kell nagyon...)
Egyébként meg fontos bejelentést kell tennem. Dobpergés... Ma az Easyjet repülőgépe a vártnál tíz perccel korábban szállt le. És ez nem vicc. És nem is azért történt, mert elfogyott az üzemanyag vagy ilyesmi. Bámulatos volt. És elértem a hévet, és a villamoson találkoztam három ECLÁ-ssal is, akik épp egy kávézóból jöttek hazafelé. Esszét akartak írni, de nem ment nekik nagyon. Vert seregekként oldalogtak vissza a dormba. (A kolesz erre a helyre olyan furán hangzik. A ház is.)
Én is, mióta kipakoltam, igyekszem ráhangolódni a következő esszékérdésre, határidő csütörtök éjfél... Nagyon kedves, baráti hétnek nézünk elébe. Ráadásul ma fél tízre megyek próbálni a Csehov-darabból egy jelenetet két lánnyal, holnap meg ugyanaz a jelenet két másik lánnyal. És mindkettőben az egyik lány (sőt, az egyikben én) fiút játszik. Enyhén tudathasadásos időszaknak nézünk elébe.
No és most megyek és berakom a ruhát a szárítóba.
