Általában a régi belépő- és menetjegyek lesznek a könyvjelzőim, egyrészt hogy ne kelljen őket rögtön kidobni, másrészt mert általában tartós anyagból készülnek, harmadrészt meg előkerülnek valami kiürítetlen zsebből és mindig úgy megörülök nekik. (Pláne ha egy olyan könyvben találkozom egy volt-színházjegy-majd-könyvjelző cetlivel, amit legutóbb három éve olvastam.)
Szóval most a Dekameron és egy Sárosparak-Budapest menetjegy. Hogy ez miért és hogyan került Berlinbe, azt nem igazán tudnám visszaidézni, de most olyan jó.
Mi lesz velem, ha az elektronikus jegyek teljesen átveszik a hatalmat...?
(Itt közben odakint tüzijáték van - csak a hangja hallatszik, nem látom, - és szeretnék énekelni. De erre most nincs mód. Marad Boccaccio és a letűnt idők pajzán valósága.)
