Szellemi felhőbodrok a valóság és fikció határmezsgyéjéről. Meg minden más.
Úgy érzem magam, mint egy kutya, amelyik saját magát idomítja, hogy üljön, ráadásul anélkül, hogy a végén csontot adnék. Azért persze a végén majd lehet, hogy megveregetem a fejem, de csak ha jól viselkedtem, egészen végig.